Folytatódik a késő nyári meleg

Vágólapra másolva!
Szikrázó napsütés lesz az ünnepi hétvégén. Ha kánikula nem is várható, meleg, igazi késő nyári időre van kilátás, tehát bátran tervezhetők szabadtéri programok. Veszélyes időjárási jelenségre nem kell számítani. Az egyre melegedő, késő nyári idő a jövő héten is kitart, de a hőmérsékleti rekordok nem fognak megdőlni.
Vágólapra másolva!

Szombaton csak kevés helyen zavarhatja meg a gyenge hidegfront az augusztus 20-ához kapcsolódó rendezvényeket, de veszélyes időjárási jelenségre - mint amilyen a pénteki vihar volt - sehol sem kell számítani a hétvégén. A hőmérséklet délután 26, 31 fok között alakul. Az erőteljesebb gomolyfelhő-képződésből főleg a Dunántúl nyugati részén és északkeleten alakul ki néhol zápor, esetleg zivatar, ám az ország túlnyomó részén nem valószínű csapadék, túlnyomóan derült idő ígérkezik. Az északnyugati szél elsősorban a középső országrészben erősödik meg átmenetileg, estére mindenütt mérséklődik a légmozgás.

Vasárnap túlnyomóan napos idő várható. A hőmérséklet a hajnali 9, 15 fokról délutánra 27, 32 fok közé emelkedik. Legfeljebb elvétve fordul elő zápor, az is inkább csak nyugaton, illetve északkeleten. A változó irányú szél többnyire mérsékelt lesz. Ha kánikula nem is várható, meleg, igazi késő nyári időre van kilátás, tehát bátran tervezhetők szabadtéri programok augusztus 21-ére.

Az ünnepi hétvége után sem romlik el az időjárás: a hétfő szintén derült, napos lesz, csapadék nélkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 31 fok között alakul. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, az 5-15 km/órás átlagszél mellett 20-30 km/órás maximális széllökésre lehet számítani.

Orvosmeteorológia
A hidegfront élettani hatásai mindenütt megszűnnek, ugyanakkor vasárnap a magasban már ismét egyre melegebb levegő sodródik fölénk. Az esetleges fejfájásnak, vérnyomás-ingadozásnak légköri okai is lehetnek. A front után érkező tiszta levegőben a dél körüli órákban erős lesz az UV-B sugárzás, ami az érzékeny bőrűeknél viszonylag rövid idő alatt okozhat bőrpírt, leégést, ami növeli a rendkívül veszélyes melanoma kialakulásának kockázatát.


Augusztus 19-én ugyan lényegesen melegebb idő lesz az átlagosnál, de várhatóan sehol sem éri el a hőmérséklet a Debrecenben 1946-ban ezen a napon mért 39,2 fokot. Huszadikán viszont előfordultak időjárási szélsőségek: 1984-ben ezen a napon Borsodnádasdon 4,3 fokot, illetve huszonegyedikén 41,7 fokot mértek. Ebben az évben minden számítás szerint ezen értékek között marad a hőmérséklet.

A környező országok közül Ausztriában okoz a legtöbb helyen záporokat, zivatarokat a szombaton átvonuló, gyenge hidegfront. Kisebb valószínűséggel ugyan, de a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben is eshet néhol, de ezeken a vidékeken is jócskán lesz napsütés. Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában szinte zavartalan marad a napsütés a következő napokban is, a meleg azonban 4-5 fokkal mérséklődik.

Miért lesz alig érezhető a hétvégi hidegfront?

A meteorológusok közel 100 éve használják az időjárási frontok fogalmát, ma is gyakran hivatkozunk rájuk a részletesebb időjárás-jelentésekben a konkrét előrejelzések hátterének megvilágítása során. A frontok az egymástól eltérő fizikai tulajdonságú légtömegek között húzódnak, ezek elválasztó felületei, zónái. A rajtuk képződő hullámok miatt keletkeznek a ciklonok.

Egy ciklon fejlődésének kezdeti szakaszában a hideg és a meleg levegő még jól elkülönül egymástól. A ciklonban a levegő az óramutató járásával ellentétes irányban mozog, ennek megfelelő a frontok mozgása is. Meteorológiai térképeken kék vonallal, rajtuk a haladás irányába mutató kis háromszögekkel jelölik a szakemberek a hidegfrontokat, ahol a hideg levegő kiszorítja egy adott területről a meleget. Amikor a meleg levegő hódít teret a hideg rovására, az a frontzóna melegfronti szakasza, amelyet térképeinken piros vonallal, rajtuk a haladás irányába mutató kis félkörökkel ábrázolunk. Magyarországon a frontok meghatározása, mozgásuk előrejelzése a 30-as évek közepén került be az időjárás-előrejelzés napi gyakorlatába.

A frontok erőssége, hevessége, mozgásuk sebessége nagyon eltérő lehet. Ugyanakkor vannak olyan frontok is, amelyek sokfelé alig okoznak változást, néha csak a szél megélénkülése, irányának megváltozása és pár fokos hőmérséklet-csökkenés jelzi az átlagember számára a front átvonulását - ez lesz jellemző az augusztus 20-i hétvégére is.

Általában a hidegfrontot kísérik hevesebb időjárási jelenségek, zápor, zivatar, markáns szélerősödés (amely az orkánig fokozódhat) és -irányváltozás, de akár felhőszakadással, jégesővel járó, heves zivatarok is. A melegfrontokat gyakran csendes eső kíséri. A ciklon örvénylése során a hideg levegő gyorsabban mozog, ezért először a középpont közelében, majd távolabb is utoléri hidegfront a meleget, azaz a két front "záródik". Ezt a záródott frontszakaszt nevezi a szakma okklúziós frontnak, amelynek mentén akár hidegfront jellegű, akár melegfront jellegű időjárási folyamatok is előfordulhatnak.

Ilyen volt az elmúlt hét időjárása
Az év 33. hete szinte zavartalan napsütéssel, meleg idővel kezdődött, hétfőn az ország nagy részén igazi kánikula volt. Késő délután, este egy hidegfront érte el az északnyugati határszélt, és reggelig a Dunántúlon okozott többfelé záport, zivatart. Kedden eleinte keleten, északkeleten még előfordultak záporok, később ott is jócskán sütött a nap. A front 4-5 fokkal mérsékelte a meleget: kedden 24 és 31 fok között alakult a hőmérséklet legmagasabb értéke. A hét további részében délnyugat felől száraz, egyre melegebb levegő érkezett Magyarország fölé, ami alapvetően napos, meleg, igazi nyári időt eredményezett.