Nem a fűtőanyag miatt robbant a fukusimai erőmű

Vágólapra másolva!
A hűtés leállása miatt le kellett fúvatni az elpárolgó fűtővízből származó gőzt és hidrogént a fukusimai atomerőműnél. Most bizonyíték van arra, ami korábban csak feltételezés volt: a negyedik reaktorblokk épületének teteje azért repült a levegőbe, mert a harmadik blokkból oda áramlott a hidrogén.
Vágólapra másolva!

A fukusimai atomerőmű 4-es blokkjánál a szomszédos 3-as blokkból átszivárgott hidrogén okozott robbanást március 15-én, három nappal az erőmű balesetsorozatát kiváltó földrengés után - közölte az üzemeltető Tokyo Electric Power Co. (Tepco). A cég mérnökei augusztus 25-én vettek mintát mindkét blokk lefúvatásra használt csőrendszeréből, így derült ki, hogy a 3-as blokk reaktorából leengedett radioaktív gőz és hidrogén a szokásos iránnyal ellentétben a 4-es blokkba távozott.

A csőrendszer csatlakozásánál mért sugárzás 6,7 millisievert (mSv) volt óránként, míg az épületben 0,5-0,1 mSv-re csökkent. Korábban a Tepco szakértői azt feltételezték, hogy a 4-es blokk épületében azért halmozódott fel az igen robbanékony hidrogén, mert a reaktorból kipakolt használt fűtőelemek burkolata reakcióba lépett a vízzel. A pihentetőmedencék a reaktorépületek felső részében vannak. A robbanás okait kutatva már májusban felmerült, hogy a 3-as blokk okozta a 4-es épületét megrongáló robbanást.

Forrás: Tepco

Újjá kell építeni a 3-as reaktor épületét

A reaktortartályokból azért kellett lefúvatni a gőzt és a hidrogént, mert a földrengés után következő szökőár tönkretette az erőmű vészhelyzeti dízelgenerátorait, így a hűtővíz keringetését végző rendszer nem kapott áramot. Emiatt az automatán leállt reaktorokban túlmelegedett a nukleáris fűtőanyag, elforralva a hűtővíz maradékát. Az ellenőrzött lefúvatás mindig sugárszennyezéssel jár, hiszen radioaktív gőz kerül ki a reaktortartályból.

Az atomreaktorok ötrétegű védelmi zónával rendelkeznek. Az első kör maga az üzemanyag, mert az urán-dioxid pasztillák kemények, kerámiaszerűek. A második szint az üzemanyagrúd cirkóniumötvözet burkolata. A harmadik szint a 12-15 cm vastag acélból készült reaktortartály. A negyedik a nyomásálló és légmentesen záródó burkolat a reaktor és a kapcsolódó berendezések körül. Az ötödik rétegnek maga a reaktorépület vagy újabb építésű erőművekben még egy biztonsági burkolat számít. A fukusimai erőműben az 1-es blokkban teljesen leolvadt az üzemanyag és lyukat olvasztott a reaktortartályba, míg a 2-es és a 3-as blokkban részleges leolvadás történt. A reaktorépületek a hidrogénrobbanások miatt sérültek meg. Az 5-ös és a 6-os reaktor nem sérült meg, mert karbantartás miatt teljesen leállított állapotban voltak már a földrengés előtt.

Forrás: Tepco

Tengervíz a cunami miatt a 6-os reaktor épületében