Zivatarosabbra fordul az idő csütörtöktől

Vágólapra másolva!
Továbbra is viszonylag száraz, kissé hűvösebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé szerda estig. Csütörtökön nyugat felől fokozatosan beborul az ég. Felhőszakadások lehetnek Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében, és heves, jégesővel járó zivatarok is kialakulhatnak.
Vágólapra másolva!

Az időnként erősebben megnövekvő felhőzet mellett ma is sok napsütésre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között várható, késő este 19, 24 fok lesz. Eleinte néhol még futó zápor is kialakulhat a keleti és a nyugati határ mentén . Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. Az időjárás átmenetileg a hidegfrontra érzékenyeket terhelheti meg jobban. Fejfájás, migrén jelentkezhet, a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet. Némelyeknél tartós álmosságérzés jelentkezhet.

Csütörtökön kezdetben kevés lesz a felhő, sok napsütés várható. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 11, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 31 fok között alakul. Később nyugat felől növekedni kezd a felhőzet, és nyugaton helyenként zápor, zivatar előfordulhat.

Felhőszakadásokra lehet számítani Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében: intenzív záporokból, zivatarokból 25-30 mm-nél is több csapadék hullhat rövid idő alatt (vagyis egy négyzetméter felületre 25-30 liter eső zúdul). Vasban és Zalában heves zivatar is kialakulhat, nagy méretű jéggel és károkat okozó széllökésekkel, azonban ennek kicsi a valószínűsége az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. Az 5-10 km/órás átlagszél mellett 20-30 km/órás maximális széllökésre lehet számítani. Zivatarok környezetében a széllökések helyenként elérhetik a 60-80 km/órát is.

Ilyen az idő Európában

Anticiklonális hatások alakítják Európa nagy részének időjárását. A leszálló légmozgások miatt általában kevés a felhő, csapadékról csak elvétve érkezik jelentés. Ugyanakkor a Skandináv-félsziget fölött markáns ciklon örvénylik, emiatt arrafelé, valamint a ciklonhoz tartozó frontálzóna mentén gyakran erősen felhős az ég, és több helyen esik az eső, záporeső. A ciklon hatására az említett térségben hűvös az idő, a legmagasabb nappali hőmérséklet mindössze 12, 22 fok között alakul. Kontinensünk déli és keleti felén továbbra is meleg van, a délutáni órákra többnyire 26, 32 fok közé melegszik fel a levegő, sőt a mediterrán térségben 33, 36 fokot is mérnek.