Felhős-szeles időt hoz a hétvégéig a hidegfront

Vágólapra másolva!
Egy hatalmas kiterjedésű mérsékeltövi ciklon miatt van felhős-szeles idő Magyarországon is. Csütörtökön többnyire erősen felhős lesz az ég, csak délen lehet hosszabb napos időszakokra számítani. Alig 26 fok lesz. Kisebb eső, zápor is várható, főként északon és északkeleten.
Vágólapra másolva!

Fokozatosan megnövekszik nyugat felől, estétől egyre többfelé meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Késő este északkeleten egy-egy zápor előfordulhat, másutt csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17 fok között alakul.

Csütörtökön napközben többnyire erősen felhős lesz az ég, de délen, délnyugaton hosszabb napos időszakok is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21, 26 fok között várható, de északkeleten ennél kissé hűvösebb is lehet. Főként északon, északkeleten elszórtan várható kisebb eső, zápor. A nyugati, északnyugati szelet helyenként 70-80 km/órás széllökés kísérheti az Északi-középhegység térségében. Emellett az északkeleti megyékben másutt is lehetnek 60-70 km/órás széllökések.

Pénteken eleinte erősen felhős, szeles idő lesz elszórtan záporral, majd csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, mérséklődik a szél. A hétvégén túlnyomóan derült, napos időre van kilátás. Hétfőn napközben ismét több lesz a felhő, és szórványosan alakul ki zápor, zivatar.

Ilyen az idő Európában

Hatalmas kiterjedésű mérsékeltövi ciklon található a Norvég-tenger felett. Hosszan elnyúló frontrendszerei mentén erősen felhős vagy borult az ég, és több helyen esik az eső, a délebbi tájakon zivatarok is előfordulnak - ezért van hűvös a Kárpát-medencében is. Ugyanakkor Dél-és Délnyugat-Európa fölött sokat süt a nap egy anticiklon hatására; csapadékról nem érkezik jelentés.

A hőmérséklet csúcsértéke 17, 24 fok között alakul a 45. szélességi körtől északra, sőt a Brit-szigeteken és a Skandináv-félszigeten néhol 15 fok alatt marad. Ezzel szemben a szélességi körtől délre folytatódik a nyárias idő, a délutáni órákra 25, 33 fok közé melegszik fel a levegő.