Derült lesz az idő a hétvégén

hidegfront, meteorológiai front
Vágólapra másolva!
A tavak már nem igazán lesznek megfelelő hőmérsékletűek a strandoláshoz, de a hétvégén nyárias lesz az idő: szombaton 30, vasárnap már 33 Celsius-fok is lehet a hidegfrontok után. A hajnalok már hűvösödnek, éjszaka akár 6 fokra is lehűl a levegő. Újabb hidegfront hétfőre várható.
Vágólapra másolva!

Pénteken északkelet felől felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé süt ki a nap. Legtovább a Dunántúl északi és középső tájain marad meg a felhőzet, ott még délután, este is előfordulhat kevés csapadék. A nyugati, északnyugati szelet a délnyugati országrész kivételével még többfelé erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 19, 24 fok között valószínű, de a délnyugati határ mentén ennél kissé melegebb is lehet.

Szombaton kevés gomoly-, illetve fátyolfelhőzet mellett sok lesz a napsütés, csapadék nem várható. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 6, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 30 fok között alakul. Az 5-10 km/ó-s átlagszél mellett 20-30 km/órás maximális széllökésre lehet számítani.

Vasárnap nagyrészt felhőtlen, száraz idő várható. A déli szél időnként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 8, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 33 fok között alakul. Az 5-15 km/ó-s átlagszél mellett 20-35 km/ó-s maximális széllökésre lehet számítani.

A tavak hőmérséklete már csak kevéssel van 20 fok felett, tehát strandolásra már nem kifejezetten ideálisak, viszont ideális idő lesz a túrázáshoz. A napfény nem csak a kedélyállapotnak tesz jót, hanem gyorsítja az anyagcserét, és szerepe van az erős csontozat kiépítésében, megtartásában is.

A következő napokban hőmérsékleti rekordok megdőlésére nem kell számítani, bár a maximumhőmérséklet vasárnapra közel kerülhet az Orosházán 1905-ben ezen a napon mért 33,8 fokhoz. Érdekességképpen megemlíthető, hogy ebben az időszakban már gyenge fagyok is elő szoktak fordulni - főként a fagyzugos helyeken - mint például 1991-ben Salgótarjánban, vagy 2004-ben Zabaron és Nyírlugoson.

Hétfőn újabb hidegfront érkezhet

Észak-Európát óceáni eredetű, hűvös levegő tölti ki, arrafelé gyakorta megnövekszik a felhőzet, és ismétlődő jelleggel előfordul eső, záporeső. A hőmérséklet a 20 fokot is alig éri el. Ezzel szemben a Földközi-tenger környezetében még hamisítatlan nyári idő van, a hőmérséklet csúcsértéke 30 fok körül alakul, sőt Spanyolországban és Törökország déli részén tovább tart a forróság: 30, 35 fokot mérnek. Bár jelenleg a környező országokban még felhős, hűvös az idő, ez hétvégére mindenképpen változni fog, átmenetileg száraz és meleg levegő áramlik Közép-Európa fölé, biztosítva a napos, csapadékmentes időjárást.

Forrás: OMSZ

A "Bulletin Quotidien d'Etude" analízise 1929. július 1-én: ez volt az első időjárási frontokat is tartalmazó meteorológiai térkép francia nyelvterületen

Újabb hidegfront és lehűlés leghamarabb hétfőn várható. Aki a frontátvonulás szó hallatán háborús frontvonalra asszociál, nem jár messze az igazságtól. A 20. század elején, amikor a norvég meteorológiai iskola - főként Vilhelm Bjerknes hatására - a katonaságtól kölcsönözte a kifejezést. Nagy a hasonlóság, hiszen a levegőben is egy viszonylag keskeny határfelület választja el a különböző légtömegeket egymástól, és nemcsak a légköri front sem állandók.

A frontok jelenléte szinte minden esetben az alacsonynyomású területekhez - a ciklonokhoz - köthető, létrejöttükhöz elengedhetetlen a különböző hőmérsékletű légtömegek találkozása, egymással szemben történő mozgása. A meteorológusok alapvetően két típust, a hideg és a melegfrontot különítik el. Egy frontot mindig a légtömeg mozgási viszonyai alapján azonosítanak. Amennyiben a meleg levegő előrehaladva kiszorítja a hűvösebbet, akkor meleg-, ha pedig a hideg tör előre a meleg levegő ellenében, hidegfrontról van szó. A két illusztráción jól látható, hogy nyolcvan év alatt, hogyan alakult és bővült a frontokról alkotott elképzelés és az alkalmazott szimbólumkészlet.

Forrás: OMSZ

A szerdai (szeptember 7.) hidegfrontról készült térkép az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenleg fejlesztés alatt álló megjelenítő rendszerében

Ilyen volt az idő a héten
Az elmúlt néhány nap időjárása változatosan alakult. A hétvégén és a hét legelején még meleg volt, majd hétfő éjszakától több hullámban érkezett a hűvös, váltakozó nedvességtartalmú levegő. Ebben az időszakban néhány új hőmérsékleti napi rekord is született. Szeptember 3-án Siófokon csupán 20,4 fokig hűlt le a levegő, de 5-én Tatán az éjszaka is fújó szél következtében 22,7 fok volt a minimum. Közvetlenül a hidegfront érkezése előtt, 5-én, hétfőn Túrkevén 34,8 fokig szökött fel a hőmérséklet, ezzel megdöntve az 1984-ben Tiszakécskén mért 34,2 fokos napi rekordot. Számottevő csapadék mostanában csupán a hétfőről keddre virradó éjszaka fordult elő, ekkor is csak a Tiszántúlon esett jelentősebb - 5-20 mm közötti - mennyiség.