A nézők tekerik az áramot a környezetbarát koncerten

Vágólapra másolva!
Az első szinte teljes egészében környezetbarát koncertet tartják Olaszországban szeptember 15-én. A szükséges energiát a nézők termelik pedálozva, de még további önkénteseket keresnek a biciklis áramtermeléshez.
Vágólapra másolva!

Az első, a nézők által termelt áram révén hangosított koncertet Bari városában tartják az Európai Mobilitási Hét előestéjén. A koncerthez szükséges energiát a nézők termelik pedálozva, összesen 128 bicikli révén. A Tétes de Bois római együttes koncertjén a világítást is ebből az áramforrásból fedezik. Ez lesz az első koncert Olaszországban, amely ekkora hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődésre - mondta Puglia régió társadalmi mobilitásért felelős megbízottja. A Bari Magazine híradása szerint az önkéntes pedálozók jelentkezését e-mailben várják a szervezők.

A rock-pop-folk Tétes de Bois együttes tagjai elmondásuk szerint nagy kerékpárrajongók: jelenlegi ökologikus turnéjukat Goodbike címmel szervezték meg. A Magyarországon is megrendezett EU-rendezvény, az Európai Mobilitási Hét célja minél több embert rávenni a gyaloglásra, a biciklizésre és az autó helyett a tömegközlekedés használatára.