Szabadba csábító idő lesz hétvégén

Vágólapra másolva!
Jobbára derült, száraz és kellemesen meleg napok jönnek. Hétfőig marad a tavasz és a frontmentes idő. A magasban viszont hideg levegő érkezik, ezért a jövő hét elején már délben sem lesz nagyobb a maximumhőmérséklet 10 foknál.
Vágólapra másolva!

Pénteken napközben mindenütt csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. Legfeljebb délelőtt délkeleten fordulhat elő néhol jelentéktelen eső. Elsősorban a nyugati és a középső területeken erősödik meg az északnyugati szél. A hőmérséklet legmagasabb értéke többnyire 13 és 18 Celsius-fok között alakul.

Szombaton nagyrészt derült lesz az ég, napos idő várható. Délutántól a Dunántúlon növekedhet meg a fátyolfelhőzet. Csapadék nem alakul ki. Az északi szél a Tiszántúlon megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban +2, -4, kora délután 7 és 12 fok között alakul.

Vasárnap a Dunától keletre csupán fátyolfelhők zavarhatják a napsütést. A Dunántúlon nyugat felé haladva egyre vastagabb lesz a felhőzet, Nyugat-Dunántúlon kisebb eső is előfordulhat, másutt csapadék nem lesz. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalra 0 és -5 fok közé csökken, legmagasabb értéke 5 és 10 fok között valószínű.

Hétfőn délelőtt mindenütt fátyolfelhős, napos időre számíthatunk, majd délutántól északkelet kivételével megvastagszik a felhőzet. Legfeljebb délnyugaton alakulhat ki kisebb eső. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 0, -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4, 9 fok között alakul.

Bár markáns front nem éri el az országot a hétvégén sem, a magasban érkező hidegebb levegő miatt a gyenge hidegfrontokkal járó tünetek jelentkezhetnek azoknál, akiknek a szervezete fokozottan érzékeny a légköri változásokra. Náluk az esetleges fejfájás, vérnyomás-ingadozás hátterében időjárási okok is meghúzódhatnak, a görcsökkel járó megbetegedéseknél fokozódik a görcshajlam. A reakcióidő hosszabb lesz a megszokottnál, ami veszélyes lehet a közlekedésben.

Csak az Alpok sípályáin hull friss hó

Bár a környező országokban hidegebb időre van kilátás a hét utolsó napjaiban, a hőmérséklet nem igazán csökken a sokévi átlag alá. Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban vasárnap többfelé valószínű eső, a magasabb hegyekben havazás, másutt azonban nem várható jelentősebb mennyiségű csapadék.

Az alacsonyabban fekvő síterepeken jelentősen csökkent a hó mennyisége és minősége is romlott az előző napok enyhe időjárása miatt. A hétvégén érkező, hidegebb levegő hatására javulnak a feltételek, néhány centiméteres friss hó azonban csak az 1000-1500 méter feletti, osztrák síterepeken eshet. A kora tavaszi kerti munkák, a gyümölcsfák, szőlő metszéséhez többnyire alkalmas lesz az időjárás.

Hőmérsékleti szélsőségektől a következő napokban semmiképpen sem kell tartani. Ebben az időszakban a legerősebb lehűlés az ország területén 1963. március 2-án volt, akkor Lentiben -24.6 fokot mértek. A budapesti hidegrekord több mint 120 éves: 1886. március 2-án -15,1 fokig csökkent a hőmérséklet a fővárosban. Az országos melegrekordot a 1908. márc. 3-án, Túrkevén mért 22,8 fok jelenti, a budapestit az 1998. márc. 4-én regisztrált 18,9 fok.

Ilyen volt az idő a héten
Ez a hét szeles, de nagyrészt napos idővel kezdődött. Hétfőn az erőteljesebb gomolyfelhő képződésből csak északnyugaton és a Tiszántúlon fordult elő egy-egy hózápor. Az északnyugati szelet többfelé erős, helyenként viharos lökések kísérték. Keddre egy nyugat felől érkező melegfront hatására csapadékosra fordult az időjárás. A Dunántúlon már éjszaka havazás kezdődött, ami napközben kelet felé terjedt, de a Tiszántúlon még jócskán volt napsütés. A nyugati megyékben azonban a havazást egyre többfelé havas eső, eső váltotta fel.

Az ország nagy részén - átmenetileg - néhány cm-es, friss hótakaró alakult ki. A hőmérséklet északkeleten helyenként egész nap fagypont közelében maradt, a nyugati határszélen azonban késő délután a 8, 9 fokot is elérte, ami jelezte, hogy az átvonult melegfront után igen enyhe levegő érkezik. A téli idő nem tartott sokáig, szerdára a hó szinte mindenütt eltűnt. A február többé-kevésbé napos, sokfelé szeles idővel búcsúzott, de keleten néhol tartósabban megmaradt az éjszaka képződött köd. A hőmérséklet csak északkeleten maradt 10 fok alatt, délnyugati határszélen néhol a 15 fokot is meghaladta. Március igazi tavaszi idővel kezdődött, bár a napsütés nem volt zavartalan jelentéktelen eső is csak kevés helyen fordult elő. A hőmérséklet 5, 6 fokkal meghaladta a sokévi átlagot.