A hét legmelegebb napja lesz pénteken

Vágólapra másolva!
Mindenütt több órás napsütés lesz, de sokaknál fejfájást, migrént okozhat a melegfront. Budapest és Szombathely környékén lesz a legmelegebb, késő este is 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.
Vágólapra másolva!

Pénteken kezdetben változóan felhős lesz az ég, délen és keleten erősen felhős, borult tájak is lesznek, de nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, mindenütt több órára kisüt a nap. A hőmérséklet délután többnyire 13 és 18 Celsius-fok között várható, Budapest és Szombathely környékén lesz a legmelegebb. Késő este 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Eleinte az Alföldön néhol kisebb eső is előfordul. Az északnyugati szelet a nyugati és a középső országrészben olykor erős lökések kísérik. A legerősebb széllökések meghaladhatják a km/órás sebességet a Dunántúli-középhegység térségében. Sokaknál előfordulhat fejfájás, migrén, illetve álmatlanság a melegfront jellegű hatás miatt. Ingadozhat a vérnyomás, csökkenhet a koncentrálóképesség mind a munkában, mind az utakon.

Szombaton nagyrészt derült lesz az ég, napos idő várható. Délután a Dunántúlon növekedhet meg a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. Az északi szél a Tiszántúlon megélénkül, helyenként erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban -2, +4, kora délután 8 és 12 fok között alakul.

Vasárnap általában derült lesz az ég, a Dunántúlon zavarhatják fátyolfelhők a napsütést, csapadék továbbra sem lesz. A változó irányú szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalra 0 és -5 fok közé csökken, legmagasabb értéke 4 és 9 fok között valószínű.

Hidegebb levegő érkezik északról

A következő napokban dél felé mozdul el az Észak-Európa időjárását meghatározó hideg légtömeg, azonban péntek estig még nem befolyásolja, hogy milyen idő van a Kárpát-medencében. Európában most az Urál előterében van a leghidegebb: fagypont alatt, többnyire -5 fok körül alakul a délutáni hőmérséklet, de a Skandináv-félsziget keleti felén is téli még az idő.

A kontinens nyugati és középső területei felett nagy kiterjedésű anticiklon helyezkedik el. Északi peremén viszonylag sok a felhő, de Dél-, Délnyugat-Európában napos az idő, és ott nagy területen 15 és 21 fok közé melegszik fel a levegő, a Pireneusi-félszigeten 22, 24 fokot is mérnek. A magasnyomástól északra és keletre viszont döntően ciklonális hatások érvényesülnek; a Brit-szigeteken és helyenként a Skandináv-félszigeten is esik az eső, északkeleten pedig több helyen havazik.