Eltűnik a jég a kanadai hokisok alól

Vágólapra másolva!
Bizonytalanná teszi a szabadtéri jéghoki jövőjét Kanadában a klímaváltozás, mert egyre rövidebbek a tartósan fagyos telek. Az országot jobban sújtja a globális felmelegedés, mint amire korábban számítottak.
Vágólapra másolva!

Minden idők legjobb hokisa, Wayne Gretzky a házuk mögötti szabadtéri pályán kezdett gyermekkorában korcsolyázni. Az ifjú tehetségeknek a jövőben kevesebb esélyük lesz az ilyen edzésekre, ahogy az egyre melegebb telek miatt jóval rövidebb ideig lesz tartós fagy Kanadában egy hétfőn megjelent tanulmány szerint.

A felmelegedésre többek között az a bizonyíték, hogy 2012 elején be kellett zárni a világ leghosszabb korcsolyapályáját, az ottawai Rideau Canal Skatewayt, mert melegebb volt az idő a sokévi átlagnál. A McGill és a Concordia egyetemek kanadai kutatói minden korcsolyaidény kezdődátumát és hosszát összesítették 1950 óta.

A 142 vizsgált meteorológiai állomás közül csak néhány jelezte azt, hogy az idény hamarabb kezdődik. Az adatok túlnyomórésze alapján az a trend rajzolódik ki, hogy a szabadtéri korcsolyázásra alkalmas időszak egyre rövidült az elmúlt hatvan évben. A kutatók a trendet a jövőre vetítve azt találták, hogy a következő néhány évtizedben Brit-Kolumbiában és a Alberta déli részén egyáltalán nem fagynak be majd a vizek, így csak fedett pályán lehet majd korcsolyázni.

"Szabadtéri korcsolyapályát csak akkor lehet kialakítani, ha megfelelő számban követik egymást a fagyos napok. Nehéz elképzelni Kanadát jéghoki nélkül, de komolyan aggaszt ez a lehetőség" - mondta az Environmental Research Letters szakfolyóiratban megjelent tanulmány társszerzője, Damon Matthews.

Meghatározásuk szerint az idény akkor kezdődik, amikor három egymást követő napon át a nappali maximumhőmérséklet nem haladja meg a -5 Celsius-fokot, mert így fagy meg biztosan a víz a pályán. Kanadában a mérések szerint erősebben jelentkezik a globális felmelegedés, mint számos más országban. 1950 óta a téli középhőmérsékletek több mint 2,5 fokkal emelkedtek, amely háromszor több, mint amennyi átlagban a klímaváltozás jellemzője. Az ország a decemberi durbani ENSZ-klímakonferencián jelentette be, hogy kilép az üvegházgázok kibocsátásátá korlátozó kiotói jegyzőkönyv keretei közül, mert másként gazdasági versenyhátrányba kerül a jegyzőkönyvet nem ratifikáló USA-val szemben.