Felhős idő lesz délutánra

Vágólapra másolva!
Csak néhol várható eső, zápor. Fronthatás nincs, a fejfájást most nem az időjárás okozza. Szerdán is marad a kissé változékony, de jobbára kellemes meleg, csapadékra ismét nem lehet számítani.
Vágólapra másolva!

Kedden átmenetileg megnövekszik, a keleti országrész fölött helyenként megvastagszik a felhőzet észak, északkelet felől- Délután a Tiszántúlon néhol zápor is előfordulhat, eközben a Dunántúlon napos idő várható. A szél északnyugatira fordul, és több helyen kísérik erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 19 fok között várható, északkeleten lehet egy-két helyen hűvösebb. Késő estére többnyire 9, 14 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán sok napsütésre lehet számítani, csak helyenként lehet kevés gomoly- és fátyolfelhő az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északnyugati szél helyenként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 2, 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 21 fok között alakul.

Front nem okozhatja a fejfájást

Anticiklon határozza meg a Kárpát-medence időjárását, ezért fronthatással nem kell számolniuk az arra érzékenyeknek. Ha az egészségi állapotban mégis különféle panaszok, rendellenességek jelentkeznek, amelyek most nem írhatók az időjárás számlájára, érdemes háziorvoshoz fordulni, és indokolt esetben szakorvosi kivizsgálást kérni. A szervezet számára ez a stresszmentes időszak lehetőséget kínál a regenerációra és a feltöltődésre.

Az anticiklon középpontja a Brit-szigetek fölött van. A leszálló légmozgások hatására Nyugat- és Közép-Európa térségében napos, száraz az idő. Kedd estig átmenetileg kissé nedvesebb levegő áramlik Magyarország fölé a magasnyomású rendszer peremén.

Havazik a Fekete-tengertől északra

Ugyanakkor északon többközéppontú ciklon hullámzó frontrendszere húzódik, emiatt Izlandon és Skandinávia északi részén sok a felhő, elszórtan fordul elő vegyes halmazállapotú csapadék. Ciklon alakítja a Kelet-európai-síkság déli vidékeinek időjárását is. A Fekete-tenger medencéjétől északra, Oroszország délnyugati tájain több helyen havazik.

Európa nagy részén enyhe az idő, középen és délen, délnyugaton a maximum hőmérséklet általában 15 és 23 fok között alakul. Ezzel szemben keleten, északkeleten hidegebb van, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -2, +7 fok között változik.