Öt évre elég a paksi atomhulladék tárolója

Vágólapra másolva!
Kétezer darabbal bővült a paksi atomerőműben a kiégett fűtőelem-kazetták átmeneti tárolójának kapacitása. Legközelebb májusban szállítanak át használt kazettákat az erőműből.
Vágólapra másolva!

Áprilistól öt évre elegendő tárolókapacitással rendelkezik az az átmeneti tároló, ahova a paksi erőmű kiégett fűtőelemei kerülnek, miután kiszerelték őket a reaktorból. A tároló négy új kamrával bővült, így már összesen húsz modullal rendelkezik. Az itt elhelyezhető kazetták száma 7200-ról 9308-ra emelkedett - jelentette be Kereki Ferenc, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Eddig 7027 kazettát szállítottak át a paksi atomerőműből a szomszédos tárolóba. A következő szállítás májusban lesz. Az átmeneti tároló új moduljában legalább egy konténernyi kiégett üzemanyag-kazettát helyeznek el még az idén. A bővítés költsége 7,5 milliárd forint volt.
Az atomerőmű reaktoraiban elhasznált fűtőelemeket több évnyi pihentetés után szállítják a létesítménybe, ahol ötven évre garantálják a tárolást.