Védett madarak fészkei pusztultak el nádastűzben

Védett és fokozottan védett madarak fészkei és tojásai pusztultak el a Kisvárda és Kékcse között, mert tűz ütött ki a nádasban. Még nem tudni, hogy a madarak visszatérnek-e később a területre, vagy más költőhelyet keresnek maguknak.

Hétfőn késő délután riasztották a védett területen keletkezett tűz miatt a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát. A park két munkatársa a helyszínen azt állapította meg, hogy a kócsagok, gémek, bölömbikák elrepültek a területről, fészkeik és tojásaik döntő része viszont a lángok martaléka lett.

A nádas kétharmada több mint húsz hektáron megsemmisült Kisvárda és Kékcse között. A kár nagyon jelentős, mert a terület 170-260 pár védett, illetve fokozottan védett madár élőhelye volt - mondta Habarics Béla, a Nyírség-Szatmár-Bereg természetvédelmi tájegység vezetője. A szakember szerint nem tudni, hogy a madarak visszatérnek-e később a területre, vagy más költőhelyet keresnek maguknak.

A pontos természetvédelmi kár felmérése megkezdődött, és több napig eltart. Természetkárosítás miatt a területileg illetékes kisvárdai rendőrkapitányság indított vizsgálatot. Azt is még vizsgálják a szakemberek, hogy miért keletkezett a tűz.

A legnagyobb természetvédelmi értéke a kanalas gémnek van, egyedenként 500 ezer forint. A többi madár eszmei értéke 100 és 250 ezer forint között mozog, és ez vonatkozik tojásaikra, fészkeikre is. Az európai és országos védelem alatt álló területen 15-25 pár kanalas gém, 45-50 pár vörös gém, 30 pár szürke gém, 50-60 pár bakcsó, 20 pár kiskócsag, 60-70 pár nagykócsag, 5 pár törpe gém és 3 pár bölömbika fészkelt. Közülük a szürke gém védett, míg a többi madárfajta fokozottan védett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK