Túl gyors az emlősöknek a klímaváltozás

Vágólapra másolva!
Számos emlős élőhelye túl gyorsan helyeződik át a fokozódó felmelegedés következtében ahhoz, hogy az érintett fajok lépést tarthassanak az ütemmel. Egytizedüknek ez egyet jelent a pusztulással, egyes területeken akár az emlősök 39 százaléka is odaveszhet egy amerikai tanulmány szerint.
Vágólapra másolva!

Az eddigi számítások alábecsülték az éghajlatváltozás áldozatainak a számát, ugyanis nem vették figyelembe, hogy milyen gyorsan képes átköltözni egy bizonyos faj az eredeti élőhelyéről egy másikra. Az éghajlatváltozás vesztesei elsősorban a főemlősök, a kistestű emlősök, a rovarevők és a trópusok emlősei lesznek a klíma átalakulásának sebessége miatt. Várhatóan jobban alkalmazkodnak majd a ragadozók és a mérsékelt, illetve hideg éghajlatú területeken élő emlősök. A seattle-i Washington Egyetem kutatóinak erről szóló tanulmánya az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) jelent meg.

Carrie Schloss, a Washington Egyetem munkatársa és kollégái 493 észak- és dél-amerikai emlősfaj terjedési sebességét határozták meg, majd a kapott értékeket összehasonlították tíz éghajlati modell által jósolt élőhely-elmozdulásokkal. A fokozódó felmelegedés miatt a kutatók szerint már most átlagosan évente hat kilométerrel tolódnak el az éghajlati övek és az élőhelyek a sarkok irányába. A hegységekben évtizedenként hat métert emelkednek az élőhelyek határai. A folyamat a jövőben csak gyorsulni fog.

Sok állat számára azonban lehetetlen követni ezt a mozgást. Az Amazonas-vidék emlősei például legfeljebb egy kilométert haladnak évente, míg az előrejelzések szerint élőhelyeik ez idő alatt nyolc kilométerrel tolódnak el. A főemlősök élettere 75 százalékkal fog csökkenni az évszázad végére annak következtében, hogy a majmok nem lesznek képesek lépést tartani élőhelyeik áthelyeződésével.

Mindezt fokozza, hogy az ember a településekkel, utakkal és szántóföldekkel a táj nagy részét úgy alakította át, hogy áthághatatlan akadályt képez az állatok útjában. A kutatók számítása szerint ezek kikerülése átlagosan évente 800 méter többletutat jelent a legtöbb emlős számára, ha alkalmas új területe akar találni.

A farkasok, nagymacskák, rókák és általában a ragadozók számára ez általában nem okoz gondot, a rágcsálók és a főemlősök számárára annál inkább. Egyesek mindössze 100 métert tesznek meg évente, így ez a kerülő meghaladja képességeiket. Schloss és kollégái ezért az emberi létesítmények miatt elpusztuló emlősök arányát további 2,4 százalékra teszik.

Amikor a régmúltban az állatvilágnak alkalmazkodnia kellett a klímaváltozáshoz, a változatosság bizonyult az emlősök leghasznosabb fegyverének. Jelenleg azonban rohamosan csökken az emlősök sokfélesége, ami nem sok jóval kecsegtet egy felgyorsuló éghajlatváltozás esetén - állapították meg korábban a Vanderbilt Egyetem paleontológusai, akik a körülbelül 56 millió éve kezdődött és 12 ezer éve lezárult klímaváltozással vetették össze a mostani folyamatokat.