A történelmi bűn nem számít klímaügyben

Vágólapra másolva!
Nem hivatkozhat örökké Kína és India arra, hogy a klímaváltozást a fejlett államok okozták. Meg kell haladni a fejlődő és fejlett államok közti ellentéteket, mondja az ENSZ klímaügyi főtárgyalója.
Vágólapra másolva!

A történelmi felelősségtől függetlenül minden ország felelős azért, hogy milyen mértékű lesz a klímaváltozás - mondta Christiana Figueres, az ENSZ klímaügyi főtárgyalója a New Scientist online kiadásának. A costa ricai születésű diplomata szerint ilyen alapon szükséges lenne meghaladni azt az évtizedes ellentétet, ami a fejlett és a fejlődő országok között feszül a klímavédelmi intézkedések terén.

A gyors ütemben fejlődő országok klímadiplomáciája rendszerint arra hivatkozik, hogy globális felmelegedést jórészt az ipari forradalom során kibocsátott üvegházok okozzák, emiatt pedig a fejlett országok a felelősek. Brazília, India és Kína azért nem vállalt eddig nemzetközi szerződésben rögzített üvegházgáz-csökkentést. Az ENSZ klímaváltozási keretegyezményének aktuális tárgyalási fordulója május 14-én kezdődött Bonnban. A szakértői tanácskozás 25-én ér véget.

Figueres szerint valóban van esély rá, hogy csak 2015-re alakul ki a kiotói üvegházgáz-szerződést leváltó, a jelenleginél több államot bevonó klímavédelmi egyezmény. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az államoknak addig várniuk kell az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével. Az ENSZ klímaügyi főtárgyalója szerint olyan közpolitikai intézkedésekre van szükség, amelyek révén a magánszektort is be lehet vonni a folyamatba.

A klímakutatók között közmegegyezés van abban, hogy 2020-ban tetőznie kell a világ üvegházgáz-kibocsátásának ahhoz, hogy a globális átlaghőmérséklet ne emelkedjen 2 Celsius-fokkal az ipari forradalom előtti átlaghoz képest. Amennyiben a felmelegedés ezen a szinten maradna, elkerülhetők lennének a klímaváltozás legsúlyosabb következményei.

Az ENSZ korábbi, miniszteri és államfői szintű klímakonferenciája 2011 december 12-én ért véget a dél-afrikai Durbanben. A tárgyaló felek elismerték, hogy a most érvényben levő üvegházgáz-csökkentési vállalásokkal számolva még mindig 50 milliárd tonna szén-dioxid kerül majd a légkörbe 2020-ban, pedig a globális felmelegedés kordában tartásához 44 milliárd tonnára kellene visszafogni a kibocsátást. 2030-ra a 35 milliárd, 2050-re pedig a 20 milliárd tonnás szint lenne a megfelelő.