Heves zivatarok lesznek szerdán is

Vágólapra másolva!
Zápor bárhol kialakulhat. Károkozó szélre, jégesőre leginkább az ország déli felén kell számítani. Szokatlan módon észak felől áramlik a meleg levegő Magyarország fölé egy sekély ciklon miatt.
Vágólapra másolva!

Szerdán egyaránt lesznek erősen és gyengén felhős időszakok és területek. Egyre többfelé alakul ki zivatar a déli óráktól kezdve, az ország északkeleti része felől kiindulva. A zivatarokat felhőszakadás kísérheti, vagyis rövid idő alatt 20-30 milliméter esőre kell számítani. Emiatt első fokú (sárga) riasztást adott ki Dabastól Kisvárdáig negyvenkét kistérségre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A zivatarok néhol károkat okozhatnak a több mint 90 kilométer/órás széllökések és a 2 centiméteresnél nagyobb átmérőjű jégszemek miatt. Ahogy dél, délnyugat felé haladnak, a kialakuló zivatarok hevessége enyhén növekszik az OMSZ figyelmeztető előrejelzése szerint. Éjszakára viszont szinte teljesen megszűnnek a zivatarok.

Többfelé megerősödik az északkeleti szél. Az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön, illetve zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű. Késő este 16, 21 fok várható.

Csütörtökön a napsütés mellett időnként erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Szórványosan záporok lesznek. Késő délelőttől ismét egyre többfelé várható zivatar észak felől, felhőszakadással, jégesővel, viharos széllökésekkel. A délután folyamán észak felől fokozatosan megnyugszik a légkör. Emiatt zivatarokra egyre inkább Nyugat- és Dél-Magyarországon kell számítani.

Többfelé megerősödik, keleten néhol viharossá fokozódik az északi, északkeleti szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között alakul.

Északról áramlik a meleg levegő

Sekély ciklon alakítja a Kárpát-medence időjárását, amely lassan kelet felé helyeződik. Szokatlan módon észak felől érkezik a meleg levegő Magyarország fölé. A ciklon középpontja az Alpok vonulatától északnyugatra van. Hatására Nyugat- és Közép-Európa felett sok a felhő, többfelé esik az eső, heves záporok alakulnak ki, helyenként villámtevékenységgel.

Szerdán front nem lesz az ország felett. A fülledt, meleg idő elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőket terhelheti meg erősebben.