Vágólapra másolva!
Volt olyan helyszín, ahol ötször akkora dózist kapott a lakosság, mint amennyi a normális. Az evakuálás előtt ennél nagyobb sugárzás is érhette az embereket, de arról még nincsenek adatai az Egészségügyi Világszervezetnek.
Vágólapra másolva!

Két helyszínen haladja meg a veszélyes határértékeket a radioaktív sugárzás Japánban több mint egy évvel a fukusimai atomkatasztrófa után. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint a szomszédos országokban nagyon alacsony a sugárzás szintje.

A helyi lakosság 10-50 millisievert (mSv) sugárzást kapott az atomreaktort ért balesetet követő egy évben Fukusima prefektúra két településén, amelyeket viszonylag magas sugárszennyezés ért. A vizsgálatok szerint a prefektúra más részein a dózis 1 és 10 mSv között mozgott, Japán egyéb régióiban pedig 0,1-1 mSv között.

"Az evakuálás előtt ennél nagyobb sugárzás is érhette az emberek, de ennek a megbecsüléséhez pontosabb adatokra van szükségünk a most elérhetőknél" - közölte a WHO. A jelentés készítői a fukusimai reaktornál dolgozó mentőalakulatok és munkások egészségi állapotát nem vizsgálták, ez ugyanis egy másik szakértő csoportnak a feladata, amelynek jelentése júliusra várható.

"A háttérsugárzás éves átlaga a világban 2,4 mSv, a tényleges érték régiótól függően 1-10 mSv között mozog" - olvasható a WHO jelentésében. Ha valakinek az egész testéről komputertomográfos (CT) felvételt készítenek, az több mint 30 mSv dózissal jár. Az évente egyszer elvégzett mammográfiás vizsgálat 5 mSv dózist eredményez.

A dohányzók szervezetét további 30 mSv sugárzási dózis éri a földi háttérsugárzáson, a kozmikus eredetű sugárzáson, a radon természetes bomlásán és az esetleges orvosi célú besugárzáson túl. Az atomiparban és a légiközlekedésben dolgozóknak (a repülőszemélyzetnek) eleve 10 mSv-nél nagyobb a megengedett éves sugárzási dózisa.