Hűvösebb lesz a hosszú hétvégén

Szombaton szórványosan, vasárnap több helyen fordulhat elő zápor, zivatar, sőt vasárnap a keleti tájakon akár tartós eső is lehet. Mindemellett gyengül a nappali felmelegedés, a pénteki és szombati szinte 25 fokról vasárnapra 16, 22 fok közé esik vissza a csúcshőmérséklet. Ezért a szabadtéri programok szempontjából nem ígérkezik kedvezőnek az időjárás.

Szombaton a déli, délkeleti megyékben lesz többfelé erősebben felhős az ég. Kevés napsütés várható, és helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat. Másutt főleg gomolyfelhő-képződés várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Az északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 7, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 24 fok között alakul.

Vasárnap jobbára erősen felhős lesz az ég. Csak kevés napsütés valószínű. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Az északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 9, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 22 fok között alakul.

Pünkösdhétfőn napközben általában erősen felhős idő várható kevés napsütéssel, majd északkelet felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor. Az északkeleti szél időnként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 9, 14, a csúcshőmérséklet általában 17, 23 fok között alakul.

Nem kedvez az időjárás a búcsújárásnak

Az időjárás-érzékenyek hidegfronti jellegű hatással számoljanak. Vérnyomás-ingadozás, fejfájás, migrén, szédülés is jelentkezhet. A reakcióidő is hosszabb lehet a megszokottnál. A görcshajlam erősödik, emiatt gyakoribbak lehetnek az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök.

A környező országokban is folytatódik a változékony időjárás. Szombaton általában több órán át süt majd a nap. Ugyanakkor Magyarországtól délre gyakoribb lehet a gomolyfelhő-képződés, elszórtan záporok is megzavarhatják a szabadtéri programokat. Vasárnap már Európa belsejében bárhol előfordulhat záporeső, helyenként zivatar, főleg Erdélyben és Délvidéken csendes eső is várható több helyütt. Egyébként hétfőn inkább Magyarországtól délre hullhat nagyobb mennyiségű csapadék.