Felemás idő lesz az első nyári hétvégén

Vágólapra másolva!
Eleinte meglehetősen hűvös időre van kilátás az első nyári hétvégén az átvonult hidegfront után. Időnként erősen megnövekszik a felhőzet. A természetes vizek még nem túl melegek, legfeljebb a termálvizek mellett lehet kellemes a szabadtéri strandolás.
Vágólapra másolva!

A több-kevesebb napsütés mellett gyakran lesz ugyan erősen felhős az ég, de csak elszórtan eshet. Az aktuális kerti munkákat tehát nem mindenütt zavarja meg az időjárás. A kiránduláshoz, túrázáshoz érdemes esőkabátot is vinni.

Vasárnapra 4-5 Celsius-fokos melegedés várható, de a napsütést akkor is gyakran szakíthatja meg erős gomolyfelhő-képződés, záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A természetes vizek még nem túl melegek, a 20 fokot még a kisebb tavak hőmérséklete sem haladja meg jelentősebb mértékben, legfeljebb a termálvizek mellett lehet kellemes a szabadtéri strandolás.

Pénteken eleinte az ország legnagyobb részén borult lesz az ég. Többfelé valószínű eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat egy hidegfront miatt. A csapadékzóna a déli órákban hagyja el az országot kelet felé. Nyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap, már csak helyenként lehet kisebb zápor. Az északnyugati szelet sokfelé erős, északon néhol viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.

Szombaton gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, elszórtan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél főként északkeleten többfelé megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 11, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 24 fok között alakul.

Vasárnap is gyakran lesz erősen felhős az ég, hosszabb napos időszakok délen lehetnek. Szórványosan alakul ki zápor, zivatar. A délnyugati szél többfelé megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet hajnalban 12, 17 fok között alakul, legmagasabb értéke 23, 29 fok között valószínű.

Volt már nyári hőség is június legelején

A minimum hőmérséklet nagyrészt 10, 15 fok között várható június 4-ig. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 19, 24, szombaton 17, 22 fok között alakul, majd vasárnapra 21, 27 fok közé emelkedik, vagyis nem kell számítani rekordok megdőlésére. Az ilyenkor mért legmagasabb nappali hőmérséklet pont 36 fok volt, amit 1927. június 3-án Szegeden rögzítettek. Az abszolút minimumhőmérséklet -0,9 fok volt, amit 1977. június 2-án Alcsútdobozon figyeltek meg.

Gyorsan követi a melegfronti hatás a hideget

Eleinte az ország fölött átvonuló hidegfront élettani hatásaira kell számítani. Vérnyomás-ingadozás, fejfájás jelentkezhet, a görcsökkel járó megbetegedéseknél fokozódik a görcshajlam, gyakoribbak lehetnek a reumás fájdalmak. A megszokottnál hosszabb reakcióidő veszélyes lehet a közlekedésben. Vasárnap már a melegfrontokkal együtt járó tünetek jelentkezhetnek a magasban kezdődő melegedés miatt azoknál, akiknek a szervezete fokozottan érzékeny a légköri változásokra.

A környező országokban is változékony időjárásra van kilátás a hétvégén. Szombaton a napsütést zavaró gomolyfelhőkből főleg Szlovéniában és Horvátországban lehet többfelé zápor, zivatar, másutt csak elszórtan eshet, vasárnap inkább a keleti területeken: Erdélyben, Kárpátalján nagyobb a csapadék kialakulásának valószínűsége.

Ilyen volt az idő a héten
Egy magassági hidegörvény hatására szombaton a Tiszántúlon néhol, vasárnap elszórtan, hétfőn már országszerte többfelé fordult elő zápor, zivatar. Egy-egy hevesebb zivatargócot felhőszakadás, illetve jégeső kísért. Főként napközben megélénkült, több helyen meg is erősödött az északias szél. Zivatarok környezetében viharos közeli széllökéseket is mértek. Kedden az említett hidegörvény hatása fokozatosan gyengült, emiatt kissé szárazabb levegő áramlott térségünk fölé, délutántól egyre kevesebb helyen fordult elő további csapadék. A hőmérséklet csúcsértéke az elmúlt pár napban kissé a sokévi átlag alatt, többnyire 19 és 25 fok között alakult.