Zivataros idő lesz a Dunántúlon

Ma egy, péntekre négy megyére adtak ki sárga figyelmeztetést heves zivatar, felhőszakadás miatt. Szerte az országban mindenütt várható több órás napsütés az időnként erősebben megnövekvő felhőzet mellett. A nyugati, északnyugati szél több helyen megerősödik.

Zivatarok csütörtökön főként a Dunántúlon lesznek napközben és kora este. A nyugati határvidéken kis eséllyel egy-egy heves zivatar is kialakulhat, jégesővel és 75 kilométer/órás szélrohamokkal. A jégszemek átmérője 2 centiméter körül vagy afölött várható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) figyelmeztető előrejelzése szerint.

Nyugat-Magyarországon egy-két helyen felhőszakadás is lehet, azaz rövid idő alatt 25 millimétert meghaladó csapadék hullhat, ám ennek kicsi a valószínűsége. Az OMSZ Vas megyére adott ki első fokú (sárga) figyelmeztető előrejelzést heves zivatar és felhőszakadás miatt. Pénteken Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyében kell számítani heves zivatarokra és felhőszakadásra, ezért erre a négy megyére is sárga figyelmeztetés van érvényben.

Szerte az országban mindenütt várható több órás napsütés az időnként erősebben megnövekvő felhőzet mellett. Az általában mérsékelt nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül, erősebb széllökések csak zivatarok idején várhatók. A déli órákra 22, 27 Celsius-fok közé emelkedik a hőmérséklet. Késő este 18, 23 fok valószínű.

Pénteken nyugat felől megvastagszik, majd délután felszakadozik a felhőzet egy hidegfront miatt. Többfelé várható zápor, délen és keleten zivatar is kialakulhat. A nyugati, északnyugati szél több helyen megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között alakul.

Mérsékelten meleg levegő árasztja el a Kárpát-medencét

Gyengül és távolodik a Magyarország időjárását eddig meghatározó hideg légörvény, viszont észak felől hidegfront súrolja a Kárpát-medencét. Csütörtök estig mérsékelten meleg, váltakozó nedvességtartalmú levegő alakítja az ország időjárását.

A napfényes területeken erős lesz az UV-sugárzás. Az UV-index szerinti 6,7-es szint mellett dél körül 20 perc alatt is leéghet a bőr. A felhős térségekben gyenge, 2-es szintű UV-sugárzásra kell számítani; az országos átlag tehát 6,1-es.

Egyelőre frontátvonulásra nem kell számítaniuk az időjárás-érzékenyeknek. Tüneteket okozó mennyiségben van a légkörben a fenyőfélék és már a csalán virágpora. Néhány helyen még a ciprus- és tiszafafélék, a kőris, az eperfafélék, a platán pollenje is érezhető. Az allergén gombák továbbra is tüneteket okozhatnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK