Megszűnik a forróság a hétvégén

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokhoz képest jelentősen, mintegy 6-7 fokkal visszaesik a hőmérséklet a hétvégén. Főként keleten várhatók záporok, zivatarok.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hétvégén igazi nyári idő köszöntött be a Kárpát-medencébe, amely ezen a héten is folytatódott. Napról napra emelkedett a hőmérséklet, és sorra dőltek a melegrekordok. Ennek vet véget egy hidegfront. A heves zivatarok miatt sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Mosonmagyaróvár, Csorna, Kapuvár és Sopron környékére.

Pénteken erősen és gyengébben gomolyfelhős időszakok egyaránt lesznek, kezdetben több helyen, majd főként keleten várhatók záporok, zivatarok, köztük egy-egy hevesebb is lehet. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, többfelé megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökésekre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 34 fok között valószínű. Az időjárás pénteken a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Szombaton napos és erősebben gomolyfelhős időszakok váltakoznak. Elszórtan várható zápor, néhol zivatar. Az északi szél többfelé megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 14, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alakul.

Vasárnap túlnyomóan derült, napos idő várható, délen, délkeleten lehet kevés gomolyfelhő. Csapadék nem valószínű. A Tiszántúlon a nap első felében időnként megélénkül az északkeleti szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 12, 18 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 31 fok között alakul.

A jövő hét elején mérsékelten meleg, nyári időre van kilátás, elszórtan továbbra is kialakulhatnak záporok.

A hétvégén a környező országokban is egyre melegebb időre számíthatunk sok napsütéssel, inkább csak a hegyvidéki tájakon lehet több gomolyfelhő, de hűsítő zápornak, zivatarnak itt is kicsi az esélye. A hőmérséklet csúcsértéke vasárnap már többfelé eléri, a délebbi vidékeken meg is haladja majd a 30 fokot.