Eltűnik az iszapsivatag Almásfüzitőn

2012.06.26. 11:47

Árvízkor vörös szigetként áll ki a Dunából az utolsó vörösiszap-tározó, amelyet tizenhat év után földdel borítanak be. A tározók rekultivációja 1996 óta tart, a VII-os számú iszapkazetta az utolsó a sorban.

Forrás: MTI/Földi Imre
Dolgoznak a gépek a VII-es kazetta befedésén - kattinson a fotóra, galéria nyílik!

Már az épületei sem állnak az almásfüzitői timföldgyárnak, amely 1950 és 1997 között állította elő az alumínimgyártás alapanyagát bauxitból a Komárom-Esztergom megyei településen. A vállalat Közép-Európa legnagyobb timföldgyára volt. A keletkező vörösiszapot hét zagytározóban helyezték el. Az iszapkazettákat közrezáró gátak tíz kilométer hosszúságban egyben a Duna árvízvédelmi töltései is. A Tatai Környezetvédelmi Zrt. 1996 óta rekultiválja a száraz iszappal borított területet. Most az utolsó, VII-es kazettát borítják mesterséges talajjal, majd növényzetet telepítenek rá. Az almásfüzitői tározó gátainak állékonysága májusban vita tárgya volt a Magyar Tudományos Akadémia, a Greenpeace és a rekultivációval foglalkozó cég között.