Az augusztus pont jó lesz a nyaraláshoz

időjárás, meleg, kánikula, nyár, balaton, fürdés
Vágólapra másolva!
Zivatarriasztás és viharjelzés helyett inkább a kánikulára kell odafigyelniük azoknak, akik augusztusra időzítették a nyaralást. A hónap első hetének forrósága után csak lassan csökken majd a hőmérséklet.
Vágólapra másolva!
Szárazabb

A legfrissebb előrejelzések szerint jórészt kánikulára számítsanak azok, akik augusztus első hetében indulnak útnak. 7-éig 30, 35 Celsius-fokig emelkedik kora délutánonként a hőmérséklet, és valószínűleg a napi átlaghőmérsékletek is 25 fok felett alakulnak. Helyi záporokra, zivatarokra azért számítani kell - mondta a szakember.

Dél felől egyre melegebb és szárazabb, észak-afrikai eredetű levegő éri el a mediterrán térséget és a Kárpát-medencét, ez okozza a nagy meleget. Meleg lesz Horvátországban is, az Adria partján 29, 31 fokig forrósodik kora délutánra a levegő.

Forrás: MTI/Varga György

Érkezik a hidegfront

Magyarországon augusztus 7-én hidegfront vet véget a hőségnek. "Az előrejelzések kissé bizonytalanok, előfordulhat, hogy egy nappal hamarabb vagy később érkezik a front" - mondta Fehér Balázs. A szezonális előrejelzés azt mutatja, hogy augusztus 9-étől "szépen, lassan csökken a csúcshőmérséklet, vagyis országos átlagban 30 fokról lemegy 26 fokra a hónap végére".

Augusztus közepén a sokévi átlagnál 1-3 fokkal melegebb lesz az Adria térségében, Bulgáriában, Románia nagy részén. AFekete-tenger északi részén 3-6 fokkal lesz melegebb. Ennek az az oka, hogy a magasban úgynevezett nyomási gerinc alakul ki, vagyis a felszín közelében és a magasabb légrétegekben is meleg, száraz lesz a levegő. "Nem olyan hatalmas kiterjedésű, mint a télen kialakuló anticiklonok. A leszálló légáramlatok miatt hasonló a hatása, jórészt eseménytelen, forró időt okoz" - mondta a meteorológus. (Az időjárási jelenségnek azért ez a neve, mert ha domborzati térképnek képzeljük el a légnyomást mutató vonalakat, úgy mutat, mint a hegy gerince.)

Elsimulnak a területi különbségek

A hónap közepén az augusztusban megszokott meleg lesz Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Észak-Olaszországban és Németországban. Aki Franciaország atlanti részére, például Bretagne-ba utazna, arra számítson, hogy 1-3 fokkal hűvösebb lesz az idő. Ami jó a nyaralóknak, nem hangzik jól éghajlati szempontból. Magyarországon lassan másfél éve szárazság van: néhol 150 milliméter eső hiányzik a talajból. A száraz augusztus miatt nem javul a helyzet.

A harminc napra szóló előrejelzések csak a trendeket mutatják, a furcsaságokat nem. Július 25-én például az ország északkeleti csücskében sokáig derült, napos idő volt, sőt a Szatmári-síkságon 36,1 fokig forrósodott fel a levegő. Így annak ellenére majdnem megdőlt a napi melegrekord, hogy az ország területének csak az egyhuszadán volt 30 foknál melegebb, és az országos előrejelzés aznapra 22, 28 fokos csúcshőmérsékletről szólt. A meteorológus szavai szerint "a szezonális előrejelzés kisimítja a területi változatosságokat".

Forrás: OMSZ/ECMWF
A pirossal jelzett térségekben lesz melegebb az éghajlati átlagnál

Két hét a bűvös határ

Az előrejelzések az úgynevezett pillangóhatás miatt válnak bizonytalanná. Mivel lehetetlen teljesen pontosan ismerni a légkör jelenlegi állapotát, ezért az előrejelzések egy idő után szükségszerűen eltávolodnak a valóságtól. A helyzetet a meteorológiai szolgálatok úgy kezelik, hogy a számítógépes időjárási modelleket a mért adatokat kissé megváltoztatva több, de igen hasonló kezdeti állapotot felhasználva futtatják le. Az így előálló összkép mutatja meg, mekkora az előrejelzés bizonytalansága: nagyjából két hét után már nagyon eltérnek egymástól az eredmények.

Ennek ellenére számos meteorológiai központ fejleszt több hónapra, esetenként teljes évre szóló előrejelzéseket előállító rendszereket. Itt egyrészt olyan információforrásokat használnak fel, melyek rövidebb időtávon nem meghatározóak. A legfontosabb adat a tengerfelszín hőmérséklete, de Európában jóval kevésbé hat ki az óceán állapota a szárazföldre - ezért is bizonytalanok a hosszú távú előrejelzések. Az elkövetkező hónapok időjárását a jelentősebb vulkánkitörések, a tengerjég, a hótakaró kiterjedése, a talaj nedvességtartalma és a naptevékenység változásai is befolyásolhatják.

Az OMSZ is megkapja azoknak a hosszú távra szóló modellszámításoknak az eredményeit, amelyeket az európai tagországok által fenntartott Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központja, az ECMWF futtat a nagy-britanniai Readingben. A szezonális, több hónapos előrejelzések beválása azonban ma még nagyon bizonytalan, ezekre gazdasági döntéseket még nem lehet alapozni.

"Napra lebontott, megbízható előrejelzéseket időjárási helyzetek függvényében körülbelül tíz napig lehet készíteni. Ugyanakkor az európai központban futtatott modell alapján ma már két-három hétre is lehet viszonylag megbízható tendencia jellegű előrejelzést készíteni, amely főként a hőmérsékletről már hasznos információkat ad" - mondta Bonta Imre, az OMSZ előrejelzési osztályának vezetője. Ez alapján prognosztizálható, hogy az előttünk álló két-három hétben az átlagosnál melegebb vagy hidegebb idő várható.