Őszi hideg lesz Észak-Magyarországon

Vágólapra másolva!
A 20 fokot sem éri el a csúcshőmérséklet Egerben, a Balatonnál viszont kellemes strandidő lesz. Egy anticiklon, egy ciklon és egy magassági hidegcsepp miatt van ekkora különbség kedden az ország északkeleti és többi részének időjárása között.
Vágólapra másolva!

Kedden erősen felhős idő lesz körülbelül a Salgótarján-Debrecen vonaltól északkeletre. Ott kisebb esőre, záporra kell helyenként számítani. Az ország többi részén mindössze némi fátyol- és gomolyfelhő zavarhatja a napsütést. Többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél, a középső országrészben meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 24, 28 fok között, az erősen felhős északkeleti megyékben 20 fok körül alakul. Egerben 18, Salgótarjánban és Nyíregyházán 20, Miskolcon és Debrecenben 22 fok lesz mindössze a csúcshőmérséklet, míg Budapesten, Pécsen és Szegeden 26 fokig melegszik kora délutánra a levegő. Késő estére általában 12 és 20 fok közé hűl az idő.

A Balatonnál délelőtt lesz felhősebb az ég, ám délután már túlnyomóan napos idő várható. Csapadékra nem kell számítani. Megélénkül a gyenge-mérsékelt északias szél A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül alakul. Késő este a vízparton 19, másutt 16, 17 fok valószínű. A Velencei-tónál napos idő lesz csapadék nélkül. Egy-egy erős, 40-45 kilométer/órás széllökésre számítani kell. Siófoknál 22 fokos a víz, Agárdnál 20 fokot mértek.

Ismét a hidegcsepp miatt van hűvös

Egy anticiklon, egy ciklon és egy magassági hidegcsepp miatt van ekkora különbség kedden a Kárpát-medence északkeleti és többi részének időjárása között. Hatalmas anticiklon húzódik Európa északi része fölött, amely Közép-Európa fölé is benyúlik. Területén váltakoznak az erősen és gyengén felhős tájak, számottevő csapadék nincs.

A Fekete-tenger fölött viszont ciklon örvénylik, amely északnyugat felé haladva újra megerősíti az anticiklon (magasnyomású légköri képződmény) peremén töltődő hidegcseppet. Ez utóbbit úgy érdemes elképzelni, hogy a hideg légtömeg szigetszerűen helyezkedik el a magasban. A ciklon borongós, csapadékos időjárást okoz a Kelet-európai-síkság déli részén.

A Magyarország közelében levő hideg légövény miatt némelyeknél a hidegfrontokkal együtt járó tünetek léphetnek fel annak ellenére, hogy front nincs az ország felett. Reumatikus fájdalmak és fejfájás jelentkezhet. Ingadozhat a vérnyomás, a reakcióidő is hosszabb lesz a megszokottnál.