Egy hét múlva köszönt be az ősz

2012.08.26. 16:02

A hidegfront hatására hétfőre országszerte megszűnik a hőség, de több helyen keddtől - a nyár utolsó napjaira - ismét 30 fok körüli maximumok várhatók. Szeptember elsejére viszont már csak 20-25 fokos csúcshőmérsékletet ígér az előrejelzés.

Az országos tiszti főorvos utasítása értelmében a hőségriasztás vasárnap éjfélig van érvényben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) vasárnapra a tartós hőség miatt Békés megyére még a legmagasabb fokozatú, piros, míg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Bács-Kiskun megyére másodfokú, narancsszínű figyelmeztetést adott ki.

A figyelmeztető előrejelzésében az OMSZ azt írta: északnyugatról délkelet felé erős hidegfront vonul át az országon. A délutáni óráktól nyugat felől egy intenzív záporos zóna helyeződik majd lassan, fokozatosan kelet felé, amely az éjszakai óráktól már inkább a Dunától keletre eső területeket érinti majd.

Kedden jön a meleg

Az északira, északnyugatira forduló szél a Dunántúl nagy részén és a középső országrészben, majd estétől már északkeleten is viharossá, óránkénti 60-80 kilométeres erősségűvé fokozódhat. Az OMSZ országos középtávú előrejelzése szerint hétfő reggelre keleten is csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék. Napközben alapvetően gomolyfelhős, napos idő ígérkezik, helyenként - főként keleten és az Észak-Dunántúlon - zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 Celsius-fok között alakul.

Kedden ismét derült, napos idő várható, csapadék nélkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 7-14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24-29 fok között lesz. Hasonló idő várható szerdán is 6-13 fokos minimum, illetve 27-31 fokos maximumhőmérséklettel. Csütörtökön már 28-32 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

Szombaton beköszönt az ősz

A nyár utolsó napján, pénteken nyugat felől beborul az ég. Ekkor a Dunántúlon már többfelé előfordulhat eső, zápor, zivatar. A délkeleti, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, időnként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá válik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 11-17, a legmagasabb 25-32 fok között valószínű.

A jelenlegi előrejelzés szerint szombaton kisebb lehűléssel köszönt be az ősz. Szeptember első napján ugyanis a legmagasabb nappali hőmérséklet már 20-25 fok között várható. Emellett többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan eső, zápor, zivatar is előfordulhat. Továbbá az északnyugati szél is megélénkül, időnként megerősödik.

Vasárnap várhatóan változóan felhős lesz az ég, helyenként záporeső is előfordulhat. Az északi szél időnként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 11-16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22-27 fok között alakulhat.