Legalább tíz fokos lehűlést hoz a front

Kedden még változékony idő lesz pár órás napsütéssel, szerdán egyre többfelé ered el az eső. Csütörtökön már csak 14, 19 Celsius-fokig melegszik a levegő a hidegfront hatására.

Kedden derült vagy gyengén felhős időre a Nyugat-Dunántúlon lehet számítani. Másutt többnyire erősen felhős lesz az ég, azonban helyenként hosszabb időre is csökken a felhőzet, és pár órára kisüt a nap.

A hőmérséklet délután 23, 28 Celsius-fok között alakul. Néhol gyenge eső is előfordulhat a középső és északkeleti országrészben. Helyenként megélénkül a Fertő-tó környékén megerősödik a déli szél. Késő estére 15, 21 fok közé hűl a levegő.

Szerda hajnalban 8, 15 fok várható. Reggel, kora délelőtt változóan felhős lesz az ég. Majd nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet az érkező hidegfront miatt. Egyre többfelé ered el az eső, záporeső, keleten zivatar is lehet.

Fokozatosan északnyugatira fordul a szél a délutáni óráktól, a Dunántúlon már viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között alakul. Csütörtökön már csak 14, 19 fokig melegszik a levegő a front miatt.

Kedd estig lényeges változás még nem áll be az időjárásban egy hatalmas anticiklonnak köszönhetően, amelynek a közepe Kelet-Európa felett van. A nyugodt, kora őszi időben csak a hőingásra érdemes figyelni: a hűvös reggelek és a meleg délutánok miatt érdemes rétegesen öltözködni.