Estére itt az újabb hidegfront

Vágólapra másolva!
Előbb a Nyugat-Dunántúlon lesznek zivatarok. Felhőszakadás Vasban, Somogyban és Zalában várható. A front ellenére nem hűl le nagyon az idő: kedden a leghűvösebb tájakon is több lesz 20 foknál.
Vágólapra másolva!

Hétfőn változóan felhős idő lesz az ország nagy részén, több órás napsütéssel. Napközben inkább északon, északkeleten, estétől nyugaton több lesz a felhő. Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél. A legerősebb, 60-65 kilométer/óra körüli széllökésekre északnyugaton kell számítani. A hőmérséklet délután általában 23 és 28 Celsius-fok között alakul, északkeleten lehet kissé hűvösebb.

A déli, délnyugati szelet az Alpokalján viharos, 60-65 kilométer/órás lökések kísérhetik. A szél késő estére északnyugatira fordul az érkező hidegfront hatására. Hajnalig helyenként még lehetnek a 60 kilométer/órát elérő széllökések a Dunántúlon és Budapest környékén.

Zivatar elsősorban a Közép-Dunántúlon alakul ki az éjféli óráktól reggelig. Heves zivatar ugyan nem valószínű, de egy-egy intenzívebb gócból rövidebb idő alatt lehullhat 20-30 milliméter csapadék.

Kedden reggel erősen felhős lesz az ég. Északnyugat felől már délelőtt fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Estére már keleten is kevés lesz a felhő. Délelőtt többfelé, délután már csupán a Tiszántúlon valószínű egy-egy zivatar, záporeső, de heves zivatarra nem kell számítani. A szél északnyugatira fordul és megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik. Zivatarban is előfordulhatnak viharos széllökések.

Hajnalra, kora reggelre 10, 16 fokig csökken a hőmérséklet. Kora délután ismét meleg lesz: 21, 26 fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet. A hét további részében egyre melegszik az idő. Erről részletesen olvashat ebben a cikkünkben: Izzadhatunk szeptember utolsó hetében.