Keddre is marad eső a hidegfrontból

2012.11.05. 15:32

Sűrű ködfoltokra kell számítani hajnalban. Kedd délelőttre kisüt a nap, majd jön az eső, zápor. A következő, csapadékot hozó frontra szombaton kell számítani.

Fokozatosan megszűnik az eső nyugat felől hétfő délután. Eleinte keleten még több helyen fog esni, de nyugaton már csak néhol kell csapadékra számítani. Estétől nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Hajnalban sűrű ködfoltok képződhetnek, főként délnyugaton. Általában 1, 6 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet, de gyenge fagy is lehet nyugaton és északkeleten.

Kedden eleinte szárazabb, majd átmenetileg ismét nedvesebb, egyre hidegebb levegő áramlik Magyarország fölé, ahogy Nyugat-Európa fölött magasnyomás (anticiklon) épül ki. Emiatt reggel változóan felhős lesz az ég, majd délelőtt megint megnövekszik a felhőzet. (Részletes felhőzeti térképünket itt találja.)

Szórványosan esni fog a déli órákban, elsősorban nyugaton és délen. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 13 fok között valószínű: Eger környékén lesz a leghidegebb és Szeged környékén a legmelegebb. A szél mindenütt északnyugatira, nyugatira fordul, többfelé megerősödik. Nem adott ki veszélyes időjárási jelenségekre figyelmeztető előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szerdán is lesz némi csapadék. Eleinte kevés lesz a felhő, majd megnövekszik a felhőzet, de csak helyenként lehet gyenge eső, zápor. Több helyen erős lesz a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban -3, +4 fokig hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7, 12 fok között alakul.