Vágólapra másolva!
A Fiat, a Ferrari és a Lamborghini hazájában a második világháború óta nem fordult elő, hogy több kétkerekű fogyott volna, mint négykerekű - mostanáig. A válság zöldebbé teszi az utakat.
Vágólapra másolva!

Sem a macskakő, sem az őrült forgalom nem riasztja el azokat az olaszokat, akik a gazdasági válság nyomására környezetbarát drótszamárra cserélik vasparipájukat. Az olaszországi autógyártók szövetsége, a Confindustria legfrissebb adatai szerint tavaly 748 143 gépjárművet értékesítettek, ám ennél több, kereken 750 ezer kerékpár kelt el.

Ez annak fényében különösen nagy szám, hogy Itália egyike a motorizáltság terén vezető nemzeteknek, tíz olaszra hat saját tulajdonú gépjármű jut - ez náluk is státusszimbólum. Ám vége a sztrádákon való száguldozásnak, hiszen a benzin literenkénti ára hónapok óta átlagosan 1,80-1,90 euró, helyenként 2 euró, ami Európában a legdrágábbak közé tartozik Norvégia, Görögország, Hollandia és Dánia mellett. Ezekben az országokban egy liter üzemanyag ára átszámolva meghaladja az ötszáz forintot.

Ennek az a hatása, hogy az új autók iránti kereslet a hetvenes éveket idéző mélypontra zuhant, 2012 augusztusában húsz százalékkal múlta alul a tavalyit. Egy átlagos családi autó fenntartása évi hétezer euróba kerül. "Mind több ember tolja elő a padlásról vagy a sufniból az öreg kerékpárját" - mondta a La Repubblica olasz napilapnak Pietro Nigrelli, a Confindustria elnöke.

Állítólag kétszázezer ilyen öreg bicikli rója ismét az utcákat, de hétvégenként a városszéli sportáruházakban is a kerékpáros részlegnél cseng legsűrűbben a kassza. "A biciklit könnyű használni, olcsó fenntartani. Az öt kilométernél rövidebb utakon még gyorsabb is lehet, mint az autó" - tette hozzá Nigrelli.