Kisüt a nap csütörtökön

Vágólapra másolva!
Foltokban még sűrű ködre kell számítani, de lesz pár órányi napsütés is. Szombaton már havazhat. Egyre inkább lehűl a levegő  a magasban, emiatt fejfájásra számítsanak a frontérzékenyek.
Vágólapra másolva!

Foltokban sűrű ködre kell számítani a déli órákig, elsősorban a Duna-Tisza-közén és a Dunántúl keleti részén, majd javulnak a látási viszonyok. Estétől, késő estétől több helyen képződhet tartós köd. Emiatt csütörtökre és péntekre első szintű (sárga) figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyobbik részére, Győr, Vas és Zala, valamit Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye kivételével.

A középső országrészben felhős, helyenként párás időre kell számítani. Másutt szakadozottabb lesz a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Számottevő csapadék nem valószínű, de néhol szitálás, hószállingózás előfordulhat. Főként északnyugaton, nyugaton élénkül meg az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1, 6 Celsius/fok között alakul. Késő estére -2, +2 fok közé hűl a levegő.

Hidegfronti fejfájást okoz a lehűlés

Ciklon örvénylik az Atlanti-óceán és Délkelet-Európa fölött. Emiatt ott sok a felhő, és a frontok mentén többfelé esik az eső. A délkeleti ciklon áramlási rendszerében kissé szárazabb levegő érkezik Magyarország fölé.

Bár légköri front most nincs, a magasban lassan lehűl a levegő. Emiatt a hidegfrontokkal együtt járó tünetek jelentkezhetnek az erre fokozottan érzékenyeknél. Az esetleges vérnyomás-ingadozás, fejfájás hátterében időjárási okok is lehetnek. Gyakoribbá válnak a reumatikus fájdalmak, a görcsökkel járó megbetegedéseknél fokozódik a görcshajlam. A reakcióidő ilyen helyzetekben is hosszabb lehet a megszokottnál.