Vágólapra másolva!
Egy ember életét vesztette, további mintegy 900-an pedig megsérültek az elmúlt két nap hóviharaiban Japánban. Az első hó helyenként 120 kilométer/órás széllökésekkel érkezett.
Vágólapra másolva!

Hétfőn havazott először a tél során Tokióban és környékén. A japán fővárost 8 centiméteres hóréteg lepte be, amire 2006 januárja óta nem volt példa. A váratlan havazás miatt több száz repülőjáratot töröltek, akadozott a vasúti forgalom, az utakon pedig nagy dugók alakultak ki - jelentette kedden az NHK televízió.



A tokiói tömegközlekedés kedden sem állt helyre teljesen, több gyorsforgalmi utat lezárva tartottak. Tucatnyi iskolában szünetelt a tanítás. Kedden országszerte további 37 belföldi repülőjáratot töröltek, tucatnyi gép késett, 3400 utas pedig a Tokió melletti Narita nemzetközi repülőtéren volt kénytelen tölteni az éjszakát az időjárás okozta fennakadások miatt. A másik tokiói repülőtéren, a Hanedán 1700-an éjszakáztak.

A fővárosban 891 ember szenvedett sérüléseket az erős, helyenként a 120 kilométeres óránkénti sebességet is elérő széllökésekkel kísért havazás miatt az NHK jelentése szerint. A sérültek nagyrészt a jeges járdákon elcsúszó idős emberek, illetve közlekedési balesetet elszenvedő autósok voltak. Az extrém időjárának eddig egy halálos áldozata volt: egy 71 éves férfi hóeltakarítás közben zuhant csatornába és halt szörnyet. Tokióban kedden már kisüt a nap és 7 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet a mai 1 fok után az Accuweather előrejelzése szerint.