Vágólapra másolva!
Sokat fog esni, de cserébe kellemes meleg lesz. Újabb havazás szombaton délután, este érkezik. Aki korcsolyázni szeretne, annak a műjégpályákat kell felkeresnie, mert kemény fagyok nem lesznek.
Vágólapra másolva!

Szombaton eleinte enyhe, vasárnap már ismét hideg idő várható, mivel egy mediterrán ciklon alakítja az időjárást az egész Kárpát-medencében. Itthon sokfelé kell jelentősebb csapadékra számítani. Szombaton eső, vasárnap pedig egyre inkább havazás lesz, ezt érdemes figyelembe vennie annak, aki szabadtéri programot tervez.

A hó megmaradhat a magasabban fekvő helyeken, ismét lehet használni a hazai síterepeket. Aki korcsolyázni szeretne, annak a műjégpályákat kell felkeresnie, mert kemény fagyok nem lesznek. A hőmérsékleti rekordok sem dőlnek meg.

Gyorsan követik egymást a frontok

Pénteken kezdetben felszakadozik, csökken, majd napközben újra megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, nyugat felől. Keleten a nap első felében még alapvetően napos idő ígérkezik. Délutántól elsősorban az ország északi felén lehet több helyen kisebb esőre, záporra számítani. Többfelé megerősödik a nyugati, délnyugati szél. A maximumhőmérséklet 5 és 11 Celsius-fok között valószínű.

Szombaton túlnyomóan borult lesz az ég. Nyugat, délnyugat felől egyre többfelé várható eső, záporeső, amely délután északnyugaton havas esőbe, havazásba vált át. A déli szél északira, északnyugatira fordul, és sokfelé megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 0, +5, kora délután 3 és 9 fok között alakul.

Vasárnap jobbára borult időben lesz részünk, csak késő délutántól szakadozik fel északnyugat felől a felhőzet. Többfelé várható havazás. Az északi, északnyugati szél több helyütt viharossá fokozódik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1, +2, a csúcshőmérséklet 0, +3 fok között várható.

Hideg- és melegfronti hatás váltakozik a következő 24-36 óra folyamán. Emiatt mindkét frontra érzékenyeknél előfordulhat fejfájás, migrén, szédülés, álmatlanság, illetve vérnyomás-ingadozás. Csökkenhet a koncentrálóképesség, mind a munkában, mind pedig az utakon.

Hideg- és melegrekordok a hétvégén
Január 31.Országos-27,8 fok, Szeged külterület, 198716,4 fok, Homokszentgyörgy, 1965
Budapest-21,6 fok, Örsöd XI. kerület, 198712,7 fok, belterület II. kerület, 2000
Február 1.Országos-28,2 fok, Túrkeve, 194718,6 fok, Szombathely, 1944
Budapest-20,0 fok, Örsöd XI. kerület, 198715,2 fok, belterület II. kerület, 1944
Február 2.Országos-25,4 fok, Putnok 198716,8 fok, Szombathely 1944
Budapest-17,8 fok, Örsöd XI. kerület, 198714,4 fok, Újpest IV. kerület, 2002
Február 3.Országos-27,1 fok, Szombathely 192917,0 fok, Baja 1926
Budapest-17,6 fok, belterület II. kerület, 192913,9 fok, Örsöd XI. kerület, 1990

Havazás érkezik a lehűléssel

A környező országokban is változékony időre lesz. Szombaton eleinte elsősorban Magyarországtól nyugatra és északra eshet többfelé az eső, majd tőlünk délre és keletre is számítani kell esőre. Havas eső, havazás is előfordul Ausztriában, illetve Csehországban és Szlovákiában, elsősorban a délutáni óráktól. Vasárnap másutt is havazás váltja fel az esőt, legkésőbb Románia délkeleti részén. Egyre hidegebb levegő érkezik a magasban északnyugat felől. Ugyanakkor az északira, északnyugatira forduló szél több helyütt viharossá fokozódik.

Ilyen volt az idő a héten

Kezdetben csak északnyugaton és északkeleten, vasárnap délelőtt többfelé felszakadozott a felhőzet, kisütött a nap, délutántól azonban mindenütt beborult az ég, és északon már havazott. Hétfőn többfelé fordult elő havazás, de jelentős hóréteg nem alakult ki. Kedden is sok volt a felhő, de ennek ellenére erősödött a nappali felmelegedés. A hőmérséklet csúcsértéke többnyire -4 és +5 fok között alakult. A leghidegebb vasárnap és kedden hajnalban volt, akkor -2, -10 fok közé hűlt le a levegő.