Vágólapra másolva!
Váltogatni fogják egymást a felhős és a napsütéses időszakok, de jelentős csapadékra nem kell számítani a hét utolsó napjaiban. Lassan melegszik az idő.
Vágólapra másolva!

Pénteken mindenütt számíthatunk több-kevesebb napsütésre, de az erőteljes gomolyfelhő-képződésből főként a Dunától keletre - legnagyobb eséllyel az Észak-Alföldön és az Északi-középhegységben - várható szórványos zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél csupán néhány helyen élénkül meg, ám zivatarok környezetében átmenetileg erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

Szombaton északkeleten kevesebb, másutt több órára kisüt a nap. Változóan felhős lesz az ég. Helyenként - nagyobb eséllyel keleten - eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 8, 13, szombat délután 21, 26 fok között alakul.

Vasárnap erőteljes nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, éjszakára csökken csak a felhőzet, de akkor sem lesz derült az ég. Elszórtan valószínű zápor, zivatar, nagyobb valószínűséggel a keleti megyékben. Az északnyugati szél időnként megerősödik. A minimumhőmérséklet 8, 13, a csúcshőmérséklet 21, 26 fok között várható.

Frontmentes hétvége

Kezdetben még hidegfront jellegű hatással számolhatnak az arra érzékeny szervezetűek. Náluk fejfájás, migrén, szédülés, illetve vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. Időnként erősödhetnek az izületi fájdalmak. Hosszabb lehet a reakcióidő.

A hétvégén nem éri el térségünket markáns légköri front. Főleg gomolyfelhők jelennek meg az égen. A legtöbb felhő keleten, északkeleten lehet. Minden nap kialakulhat ugyan csapadék, de viszonylag kevés helyen ered el a zápor, és zivatar is csupán néhol várható. A relatíve hűvös hajnalokat mérsékelten meleg nappalok követik, az átlaghőmérsékelt egyre több helyen már eléri az ilyenkor megszokott értéket. A múlt heti, hét eleji lehűlést követően természetes vizeink hőmérsékelte gyorsan visszaesett, viszont csak lassan melegszik vissza, ezért csak azoknak ajánlott a fürdőzés, akik nem fázósak. Természetjáráshoz, kertészkedéshez viszont hazánk nagy részén jó idő ígérkezik.

A környező országokban sincs strandidő

A hét végén Ausztriában, illetve Romániában több helyütt, a környező országokban másutt csak elszórtan eshet eső, záporeső. Néhol kialakulhat zivatar. Emellett általában hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet. Környékünkön is mérsékelten meleg idő várható, a sokévi átlagnál néhány fokkal alacsonyabb hőmérséklettel.