Vágólapra másolva!
Sem túl nagy hőség, sem túl nagy lehűlés nem lesz július második hetében. Sokat süt a nap, de mindegyik nap lesz legalább néhol zápor. A hét végén pár fokkal lehűl az idő.
Vágólapra másolva!

Kedd kora reggelre 15 és 20 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet. Túlnyomóan napos, gomolyfelhős időre lehet számítani, kora délutánra 28-31 fokig melegszik a levegő. Zápor, zivatar főként délen, délkeleten várható néhol. Megélénkül az északi, északkeleti szél, és átmenetileg viharos széllökések is lehetnek a zivatarok környezetében. Egyaránt 26 fokos a Balaton vize Siófoknál és a Velencei-tó Agárdnál.

Szerdától szombatig marad a gomolyfelhős, napos idő. Kezdetben néhol, majd elszórtan fordul elő zápor, zivatar, csütörtökön egy-egy hevesebb zivatar is kialakulhat felhőszakadással, jégesővel. Az ország területének egyötödén lehet jelentős mennyiségű csapadékra, vagyis legalább napi 5 milliméter esőre számítani. (Részletes heti előrejelzésünket itt olvashatja.)

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 13, 20, majd általában 11, 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti 28, 32 fokról a hét végére 23, 28 fok közé csökken. A héten először pénteken csökken harminc fok alá a csúcshőmérséklet.

A Kárpát-medencében a sokévi átlagnak megfelelő meleg lesz július második hetében (ezt mutatja a fehér folt). Ugyanekkor Nyugat- és Délnyugat-Európában 2-6 fokkal melegebb idő valószínű a szokásosnál, az Appennini-félszigeten és Skandináviában pedig hűvösebb lesz Forrás: OMSZ/ECMWF