Vágólapra másolva!
Kiadós esőt hoz a hétvégén és a jövő hét első felében két, egymást követő hidegfront, de előtte még rekordközeli forróságra kell számítani.
Vágólapra másolva!

Péntek este, szombat hajnalban hidegfront éri el a Dunántúl nyugati részét. Emiatt fokozatosan megszűnik a kánikula, országos átlagban 8-10 Celsius-fokkal csökken a hőmérséklet. A rákövetkező napokban sem melegszik vissza a levegő, vasárnap például 26-30 fok lesz a csúcshőmérséklet, hétfőn pedig 27-33 fok – mondta Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.

Pénteken már többször befelhősödik az ég, szórványosan lesz zápor és zivatar. Szombaton erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé várható zápor, zivatar. Délutántól már kiderül az ég nyugat felől, és vasárnap már napos időre lehet számítani, és csapadék nem valószínű.

A front még hétfőn is az ország felett lesz, helyenként fordulhat elő zápor. Kedden és szerdán újabb nedves léghullám érkezik nyugat felől. Kiadós esőre kell számítani a frontok miatt, öt nap alatt 10-25 milliméter csapadék hullhat országos átlagban.

Éjszakára sem hűl le a levegő

Addig viszont marad a kánikula és a harmadfokú hőségriadó. Kedden délutánra 33-38 fokig forrósodik a levegő, és késő este is meleg lesz, 26-31 fok között alakul a hőmérséklet. Egyre melegebbek az éjszakák is, szerdára virradóan 17-23 fokig hűl a levegő, és délután már 34-39 fokos hőség lesz. Derült marad az ég, enyhítő záporokra nem lehet számítani. Megélénkül a déli, délkeleti szél.

A hét legforróbb napja a csütörtök lesz: nagyjából a Kaposvár-Kecskemét-Békéscsaba vonaltól délre kell 40 fok körüli hőmérsékletekre számítani.