Vágólapra másolva!
Változékonyabbá válik az időjárás a nyár vége felé. Esőre, záporra főként a Dunántúlon kell számítani.
Vágólapra másolva!

Pénteken több órás napsütés lesz, annak ellenére, hogy viszonylag sok gomolyfelhő alakul ki, és nyugatról fátyolfelhők sodródnak az ország fölé. Csapadék nem valószínű. Időnként megélénkül az északi, északkeleti szél az ország keleti harmadában, másutt gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.

Szombaton már több lesz a felhő az égen, de az ország nagy részén zömmel fátyolfelhőzet. Csak nyugaton valószínű vastagabb felhőréteg, és ott néhol zápor, esetleg zivatar is kialakulhat.

Jön az eső

Vasárnap is sok lesz a fátyolfelhő, emellett azonban több órára kisüt a nap. Délután viszont a Dunántúlon erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőréteg, és egyre többfelé valószínű zápor, zivatar.

Hétfőn csapadékosabbra fordul az idő. Északon gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, délen még hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap a változó felhőzet mellett. Többfelé várható zápor, zivatar. A nyugati, délnyugati szél helyenként megerősödik. Zivatar környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek.

Az augusztus végén megszokottnál valamivel melegebb lesz az idő. Délutánonként 25 és 30 fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet, és vasárnap lesz a legmelegebb. Éjszakánként még nem lesz erős lehűlés, többnyire 13 és 19 fok közé csökken a hőmérséklet.

Hétfő hajnalra viszont 14 és 19 fok közé hűl a levegő, majd napközben északon, északnyugaton 22 fok körül, délen, délkeleten 28 fok körül alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzésünk hét naprahttp://www.origo.hu/idojaras/orszagos/index.html