Vágólapra másolva!
Délelőtt még lehetnek viharos széllökések, de utána fokozatosan csendesül az északnyugati szél. Északkeleten lesz hűvösebb kedden.
Vágólapra másolva!

A Nyugat-Dunántúlon a nap nagy részében kevés lesz a felhő, sok napsütés várható. Másutt is hosszabb időre kisüt a nap, de időnként sok lesz a felhő. Északkeleten a vastagabb felhőzetből még kisebb eső, zápor is előfordulhat a nap első felében az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

Nem várható veszélyes időjárási esemény. Ugyan még többfelé megerősödik az északnyugati szél, és kezdetben helyenként viharossá is fokozódik, viszont délnyugaton és északkeleten nem kell erre számítani. Estére mérséklődik a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 19 és 24 Celsius-fok között alakul, de északkeleten kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 12-17 fokra hűl a levegő. Szerda hajnalra 6-11 fokra süllyed a hőmérséklet.

Nyugaton meleg-, északkeleten hidegfront

Nyugat-Európa fölött magasnyomású légtömeg, azaz anticiklon helyezkedik el. Ennek a peremén húzódik az az északnyugat-délkeleti frontálzóna, amely Magyarországot is érinti. A néhány száz kilométer széles zónában változó nedvességtartalmú levegő áramlik a Kárpát-medence fölé: keletre hűvösebb, nyugatra enyhébb léghullámok érkeznek.

Emiatt a medence északkeleti vidékein élők gyenge hidegfronti hatásra számíthatnak. Náluk előfordulhat fejfájás, migrén, szédülés, fáradékonyság, illetve levertség. Gyakoribbak lehetnek az ízületi fájdalmak, a görcsökkel járó megbetegedéseknél fokozódhat a görcshajlam.

Ugyanakkor nyugaton melegfront jellegű hatás érvényesül. Emiatt ingadozhat a vérnyomás, álmatlanság jelentkezhet. Csökkenhet a koncentrálóképesség a munkában és az utakon.