Vasárnap is meleg lesz

Vágólapra másolva!
Éjszaka és hajnalban őszies lesz az idő, holnap megint süt majd a nap.
Vágólapra másolva!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint nyugat felől fokozatosan beborul az ég, éjszaka főként a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén valószínű több helyen zápor, helyenként zivatar.

Vasárnap a Dunántúlon a ködfoltok feloszlása után - a délelőtti óráktól - egyre nagyobb területen kisüt a nap, keleten viszont sok lesz a felhő, ott továbbra is zápor, helyenként zivatar várható. Vasárnap a délnyugati szél helyenként megélénkül, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökés is előfordulhat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul, a hűvösebb a nyugati, délnyugati határnál lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 18 és 23 fok között valószínű, a Nyugat-Dunántúlon kissé hűvösebb lehet.