Még tart a vénasszonyok nyara

Vágólapra másolva!
Marad a szokásosnál enyhébb idő, aki teheti, tegyen egy hosszú sétát a napsütésben. Csak az ország nyugati részén érezhető hidegfronti hatás. 
Vágólapra másolva!

Hétfő délelőtt mindenütt feloszlik az éjszaka képződött párásság és köd. A változó felhőzet mellett legalább néhány órára mindenütt kisüt a nap, de kisebb eső, zápor előfordulhat, elsősorban a Tiszántúlon előfordulhat.

Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a szél. Kora délutánra 18 és 23 Celsius-fok közé melegszik a levegő. Késő estére 8 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet, míg kedd hajnalban 7-13 fok lesz a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet. (Részletekért nézze meg hőmérsékleti térképünket!)

Ezért van meleg

Napok óta ciklon örvénylik Franciaország térségében, hatására arrafelé borongós, csapadékos és hűvös idő a jellemző. Ennek a ciklonnak az áramlási rendszerében érkezik az enyhe levegő a Kárpát-medence fölé.

Az ország nagy részén nem kell fronthatástól tartaniuk az időjárás-érzékenyeknek, legfeljebb nyugaton jelentkezhetnek a gyenge hidegfrontokkal járó tünetek azoknál, akik fokozottan érzékenyek a légköri változásokra. Náluk fejfájást, migrént, vérnyomás-ingadozást okozhatnak a légköri változások, gyakoribbak lehetnek az ízületi fájdalmak.