Az utóbbi évek legdurvább vihara tombol Nagy-Britanniában

Ítéletidő Nagy-Britanniában,  az évtized vihara közelít Angliához, Porthcawl, hatalmas hullámok Dél-Walesben
Vágólapra másolva!
Körülbelül 270 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás, amint az utóbbi évek legerősebb ciklonja lecsapott az Egyesült Királyságra. A szélviharnak két halálos áldozata van.
Vágólapra másolva!

Elhagyta a közlekedési káoszt és áramkimaradásokat okozó frontrendszer Nagy-Britanniát. Körülbelül 270 ezer háztartásban nincs áram a szigetország déli részén. Az ítéletidőben egy kenti 17 éves lány és egy 50éves watfordi férfi halt meg, mindkettejüket a szélviharban kidőlő fák sebesítették meg súlyosan. Szintén kidőlt fa miatt történt gázrobbanás Londonban, három ház összedőlt, két másik megrongálódott, a miniszterelnökség (Cabinet Office) tetőzetét pedig egy daru rongálta meg.

A legerősebb széllökést hajnali 5 óra táján mérték a Wight-szigeten, Needles Old Batterynél több mint 99 mérföld/órával, azaz nagyjából 159 kilométer/órával fújt a szél. A sűrűbben lakott vidékeken is orkánerejű szél fújt. 119-121 kilométer/órás széllökéseket regisztráltak Swindon mellett, Lynehamnél, a somerseti Yeoviltonnál és Bornemouth kikötője környékén, Hurnnél. A legtöbb, 50 milliméter eső a Hampshire-i Otterbourne-ben hullt.

A szélvihar miatt közlekedési káoszra ébredtek a britek. Nagy-Britannia déli részén szinte teljesen leállt a vonatközlekedés a hétfő reggeli csúcsidőben. Száz fa dőlt a sínekre, a mentesítési munkálatok délután is tartanak. Hét vasúti társaság jelentett be járatkimaradásokat az extrém időjárás miatt, de a vasúti hálózatot üzemeltető Network Rail szerint kisebb a baj, mint az előrejelzések alapján várták. A londoni Heathrow repülőtéren 130 járatot töröltek, és a hatóságok a többi reptérre készülőket is figyelmeztetik, hogy járataik késhetnek a zord időjárás miatt.

Ahogy a szélvihar elvonul, egy-egy erős zápor után már ki-kisüt a nap abrit meteorológiai szolgálat, a Met Office előrejelzése szerint. Maximum 16 Celsius-fokig melegszik a levegő. Este is szeles marad az idő, rendszeresen elered a zápor, 6 fokra csökken a hőmérséklet. Kedden már nem kell heves záporokra számítani, és hosszabb időre süt ki a nap, viszont jóval hűvösebb lesz az idő, 13 fok lesz a legmagasabb nappali hőmérséklet.

A meteorológusok már vasárnap figyelmeztették a briteket az erős vihar közeledtére, az ország déli felén hétfőn reggel még mindig a vasárnap éjjel kiadott sárga figyelmeztetés van érvényben.

A viharral sújtott országrészekben áradásokra is figyelmeztet a kormány, kora reggel már Cornwallból, Sussexből és London bizonyos részeiről jelentettek is kisebb áradásokat. Néhány hidat le kellett zárniuk a hatóságoknak. A Guardian reggel egy áldozatról számolt be: egy 14 éves fiú a háborgó tengerbe csúszott Newhavennél. Azóta egy 17 éves lány és egy középkorú férfi vesztette életét, előbbire rázuhant egy fa, utóbbit pedig törmelékek nyomták agyon.

A helyszínen tartózkodik? Információit küldje el a hirugyelet@origo.hu címre, ha lefotózta a vihart, a képeket a foto@origo.hu címre várjuk.