Vágólapra másolva!
Borult marad az ég csütörtökön. Péntektől sem lesz melegebb a november közepi átlagnál, aztán hol közepesen, hol erősen felhős lesz az ég, és többször száll le a köd.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön délelőtt még az északkelet felől beszivárgó szárazabb levegő befolyásolja az időjárást, majd délutántól egyre inkább a nedvesebb légtömegek lesznek a meghatározók, amelyek délről érik el Magyarországot.

Emiatt többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. A felhők elsősorban az Észak-Alföldön és az Északi-középhegységben szakadozhatnak fel. Hosszabb időre északkeleten süthet ki a nap.

Bárhol kialakulhat szitálás és gyenge eső, de már csak a Tiszántúlon fúj élénken az északkeleti szél. Napközben 6 és 12 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, késő estére 3 és 9 fok közé hűl a levegő.

Kilátások a hét végére

Péntektől hétfőig marad a november közepén átlagos idő, számottevő eső nélkül, de tartós napsütés nem valószínű. Eleinte keleten süt ki egyre nagyobb a nap, nyugaton ugyanakkor többnyire borult marad az ég, és az időszak elején ott várható többfelé eső.

Ezután egyaránt előfordulnak közepesen és erősen felhős, párás, ködös tájak; vasárnap például inkább csak a délkeleti, déli országrészben valószínű némi napsütés. Jelentős eső (vagyis legalább napi 5 mm csapadék) az ország területének egytizedén valószínű az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint.

Éjszakánként általában 1 és 7 fok közé süllyed a hőmérséklet ezeken a napokon. Nappal jobbára 4 és 12 fok között változik a hőmérséklet, de kezdetben a Dél-Alföldön ennél kissé melegebb is lehet.