Borongós lesz a szerda

Vágólapra másolva!
Csak kevés helyen bukkan elő a nap, még maradnak a szokatlanul magas hőmérsékletek. Szerdán előbb meleg-, estétől újabb hidegfront érkezik.
Vágólapra másolva!

Napközben fokozatosan feloszlik vagy ritkul az éjjel vagy a reggel képződött köd. Délelőttől már nem várható nagyobb területre kiterjedő, sűrű köd. Délkeleten és keleten lehet szűrt napsütésre számítani, másutt többnyire borult lesz az ég. Kisebb eső, szitálás valószínű kedden: eleinte elsősorban északnyugaton és északon, napközben már másutt is.

A Kisalföldön olykor megélénkül a déli szél, majd északira, északnyugatira fordul a Dunától nyugatra, estétől pedig keleten is. A Dunántúl északi felén néhol megerősödik a szél. Estétől a szélvédett helyeken néhol újra leszállhat a köd, ez főként északkeleten valószínű.

Hűvösebb idő lesz az ország északnyugati és északi részén. Ott 8 és 12 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, másutt 13 és 18 fok közé melegszik a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű.

Szerda estig a melegfrontokkal járó tünetek megjelenésére számítsanak az időjárás-érzékenyek. Előfordulhat fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, és a szédülésnek, az alvási zavaroknak is lehetnek légköri okai. Az autósoknak érdemes figyelembe venniük, hogy ilyenkor a reakcióidő is hosszabb a megszokottnál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!