Vágólapra másolva!
Még hullhat egy kis eső és havas eső, és van, ahol napközben is fagyni fog. Dél felé terjeszkednek a sarkvidéki eredetű légtömegek, ez okozza a lehűlést.
Vágólapra másolva!

Túlnyomóan borult lesz az ég, legfeljebb néhány helyen szakadozhatnak fel átmenetileg a felhők. Lassanként megszűnik a csapadék északkeleten. Délnyugaton helyenként előfordulhat kisebb eső, havas eső, nagyobb valószínűséggel délután.

A legtöbb helyen mérsékelt marad az északnyugati, északi szél. A hőmérséklet csúcsértéke általában 0 és +5 Celsius-fok között valószínű, északkeleten várható a fagypont körüli hőmérséklet. Késő este +2, -3 fokra számíthatunk, míg péntekre virradóan 1 és -4 fok közé hűl a levegő.

A télire forduló időjárást az okozza, hogy lassan dél felé mozog az a hideg, sarkvidéki eredetű levegő, amely napok óta kitölti Európa északkeleti harmadát. Ennek az anticiklonnak a peremén áramlik a hideg levegő a Kárpát-medencébe.

Magyarországon emiatt a hidegfrontokkal járó tünetek megjelenésére számíthatnak az időjárás-érzékenyek. Erősödhetnek reumatikus, illetve ízületi fájdalmak, előfordulhat fejfájás, migrén, szédülés, ingadozhat a vérnyomás. A görcsökkel járó megbetegedéseknél fokozódik a görcshajlam. Ilyenkor a reakcióidő hosszabb a megszokottnál.

A hideg légtömegnek a hatására már Lengyelországban, Ukrajna legnagyobb részén is hideg tél van. Borult az ég, több helyen havazik, és napközben sem emelkedik -5, Oroszország európai területén pedig -10 fok fölé a hőmérséklet.