Lesz azért egy kis havazás szerdán

2014.02.12. 08:04

Sokat esik az eső szerdán, délután havas eső és egy-egy zivatar is lehet. A Dunántúlon több helyen viharossá fokozódik a szél.

Szerdán újabb esőfelhők érkeznek délnyugat felől, továbbra is intenzíven esik. Kedd estig 10-25 milliméter csapadék hullt. A Dunántúlon és az északi országrészben hasonló mennyiségre kell számítani ma is, sőt délnyugaton és a Dunántúli-középhegységben helyenként 30 milliméternél is többre.

Délutánra az eső már több helyen havas esőbe válhat át a Dunántúlon. A magasabban fekvő területeken havazás valószínű. Síkvidéken nem várható megmaradó hó, de a Bakonyban körülbelül 5-10 centiméter hó hullhat, nagyjából 300 méter magasság fölött. A hőmérséklet fagypont körül alakul, így jellemzően tapadó havazás lehet.

Délután egy-egy helyen zivatar is kialakulhat az eső és a zápor mellett, ez inkább az ország középső részén valószínű. A felhők csak keleten, délkeleten vékonyodnak, szakadoznak fel időnként.

Délelőttől viharossá fokozódik az északi szél a Dunántúli-középhegység térségében és a Nyugat-Dunántúlon. Helyenként várhatóan 70-75 kilométer/óra körül alakulnak a legerősebb lökések. Az Alföldön a déli szél erősödik meg többfelé. Estétől kezd jelentősen mérséklődni a szél az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint.

A Dunántúlon viszonylag hideg lesz, míg a Tiszántúlon legalább 10 Celsius-fokkal melegebb az idő a február közepi átlaghoz képest. A Dunántúlon 2 és 7, keleten viszont 9 és 17 fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl a levegő.

A sok esőt egy hullámzó frontzóna hozza, amely a Kárpát-medence fölött húzódik. Emiatt érkeznek a keleti vidékek fölé enyhe, nyugatra pedig hideg léghullámok. Nyugaton hidegfronti hatás miatt előfordulhat fejfájás, migrén, erősödhetnek az ízületi fájdalmak, a görcsös panaszok hátterében időjárási okok is lehetnek. Délkeleten ugyanakkor melegfrontokkal járó tünetek jelentkezhetnek: a reakcióidő hosszabb lesz a megszokottnál.