Napsütés lesz szinte az egész héten

Vágólapra másolva!
Éjszakánként még lehetnek fagyok, de a hét elején 15, a hét második felében helyenként 18 Celsius-fokig melegszik a levegő nappal. Vasárnap viszont hidegfront jön.
Vágólapra másolva!

Keddtől péntekig a felhőtlen, száraz és napos idő lesz a jellemző Magyarországon. Éjszakánként fagyni fog a leghidegebb tájakon: kedden -4 és 2, szerdán -1 és 4, csütörtökön és pénteken -3 és 2 fok közé hűl le a levegő éjszakánként, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Napközben viszont kellemes és az ilyenkor szokásosnál pár fokkal melegebb idő lesz. Általában 12 és 16-16 fok közé nő a hőmérséklet, de pénteken már 14 és 17 fok között alakulnak a maximumok. Esőre, záporra nem kell számítani, kevés gomolyfelhő csak szerdán lesz az égen. Időnként megélénkül az északi, északkeleti szél.

Szombaton, március 15-én is napos idő várható eleinte, majd egyre több felhő lesz az égen, bár csapadék még nem valószínű. Előbb délnyugatira, majd nyugatira fordul és megélénkül a szél, olykor meg is erősödik. Ezzel együtt valószínűleg a nemzeti ünnep lesz a hét legmelegebb napja: a hajnali -1, +4 fok után 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.

Ilyen meleg várható március 15-én 13 órakor az ECMWF előrejelzési modell adatai szerint Forrás: OMSZ/ECMWF

Vasárnap már több helyen eredhet el az eső és a zápor, gyakran változik majd a felhőzet. Hajnalra 0 és 5 fok közé hűl a levegő, majd napközben csak 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Erősen, gyakran viharosan fúj az északnyugati szél, ami miatt körülbelül három-négy fokkal még hűvösebbnek tűnhet az idő.