Egy időre vége lesz a tavasznak a hétvégén, vasárnap itt-ott hózápor is lehet. Március 15-én eleinte még 20 fok lesz, aztán egy hidegfront érkezik.

Eleinte derült és napos idő várható a nemzeti ünnepen, viszont délután egy erős hidegfront érkezik északnyugat felől. A déli óráktól kezdve előbb megerősödik, majd több helyen viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután Budapesten is viharos szélre lehet számítani,  ez látható a lenti előrejelzési térképen.

Fokozatosan egyre több lesz a felhő az égen. Délután, kora este több helyen lehet kisebb eső, eredhet el a zápor. Hajnalban még 0 és 5 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, és napközben kifejezetten kellemes meleg lesz, 16 és 20 fok közé melegszik a levegő. A legmelegebb idő a Dél-Dunántúlra lesz jellemző – mondta Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.

Délutántól viszont gyorsan csökken a hőmérséklet, és vasárnap hajnalra 1-6 fokra hűl a levegő. Vasárnap érezhetően hidegebb lesz, nyolc-tíz fokkal csökken a hőmérséklet. A leghűvösebb vidékeken mindössze 6 fok lesz napközben, és a legmelegebb tájakon is 12 fokig emelkedik a hőmérséklet. A hűvös idő ráadásul jó pár fokkal hűvösebbnek tűnik, mert továbbra is erősen, többfelé viharosan fúj majd az északnyugati szél. Eső, zápor már csak szórványosan valószínű, de a hegyekben hózápor is lehet.

A markáns lehűlés nem tart sokáig. Hétfőn 12-18 fokig, kedden már 13-18 fokig melegszik napközben az idő. Szórványosan eleredhet még az eső és a zápor, de hózáporra a jövő hét elején már nem kell számítani. A hidegfront különben azért éri el Magyarországot, mert nyugatabbra tolódik annak az anticiklonnak a középpontja, amely a zavartalanul meleg, eseménytelen időjárást biztosította az utóbbi napokban, így aztán délebbre tudnak vonulni azok a frontok, amelyek miatt Észak-Európában esik az eső, a hózápor vagy éppen a hó.

Március 15-én várhatóan 16 óra körül fúj legerősebben a szél az ECMWF előrejelzési modellből származó térkép szerint. A lila foltok mutatják a legnagyobb szélsebességetForrás: OMSZ