Vágólapra másolva!
Legalább két-három héttel maga előtt jár a természet az utóbbi másfél hónap enyhesége miatt. Sok helyen virágoznak a gyümölcsfák, így az a gyenge fagy is káros lehet, amire több helyen esély van szerdára virradóan.
Vágólapra másolva!

Szerdára virradóan fagypont alá hűl le a levegő nagyobb területen még két méteres magasságban is. Hajnalra -4, +3 Celsius-fokot jelez előre az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), sőt a talaj közelében akár két-három fokkal hidegebb is lehetséges.

Mi ennek az oka? Kedd estére megnyugszik az a hűvös levegő, ami a hétfői hidegfront nyomában árasztotta el a Kárpát-medencét. Mindenütt mérséklődik a szél, és az ország legnagyobb részén feloszlanak a gomolyfelhők.

Hajnalra az ország nagyobb részén ismét fátyolfelhők lesznek az égen, de inkább 7-8 kilométeres magasságban, és szélcsend várható az ország nagy részén. Emiatt nagyon hűvös időre hőmérsékletekre, több helyen fagyra kell számítani az OMSZ szerint. A napközben képződött felhőréteg maradványai nem mindenütt lesz elegendők ahhoz, hogy a talaj kevésbé sugározza ki a hőt éjszaka.

Ezt mutatják az előrejelzési modellel készült térképek (lásd lent). A meteorológusok viszont azt tapasztalják, hogy a valóságban alacsonyabb hőmérsékletek is előfordulnak a modellek számította hőmérsékletnél, különösen a fagyzugos helyeken.

A kék foltok jelzik a hajnalra várható fagyot, de a fagyzugos helyeken ennél hidegebb is lehet Forrás: OMSZ
A térkép azt mutatja, hajnalra már fátyolfelhők lesznek az égen, de inkább 7-8 kilométer magasan Forrás: OMSZ

Hol várható leginkább fagy, és hol kevésbé?

Nagyobb tájegységek közül A leginkább fagyveszélyes területek a Kisalföldön, az Alpokalján, a Duna-Tisza-köze középső és északi területein, a Nagykunságban és a Viharsarokban lehetnek, továbbá a Dunántúli-középhegység valamint az Északi-középhegység völgyeiben. Ez nem jelenti azt, hogy másutt nem fordulhat elő fagy, de ezek a tájak a leginkább fagyveszélyesek.

Kisebb az esély a fagyra a déli, délnyugati országhatár mentén, mert a felhőzet dél felől érkezik. A keddi felhőzet nagyobb eséllyel az Alföld északi, északkeleti részein, főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében marad meg éjszakára is, tehát itt szintén kisebb a fagyveszély.

Egy-egy adott vidék magasabban fekvő pontjain, elsősorban a dombokon szintén jóval kisebb eséllyel fagyhat. Mérsékeltebb lehet a lehűlés a nagyobb települések belsejében és a vízpartokon.