Több fokkal hűvösebbnek tűnik az idő a szél miatt

Vágólapra másolva!
Változékony idő lesz csütörtökön. Ismét felhős lesz az ég, egy-egy erősebb zápor viszonylag sok csapadékot hozhat.
Vágólapra másolva!

Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet északnyugat felől, de keleten, délkeleten még többórás napsütés várható. Kezdetben a Dunántúlon, majd napközben már másutt is ismétlődően el-elered az eső, zápor.

Elszórtan zivatarok is kialakulhatnak, elsősorban délután lehet erre számítani. A zivatarokat megerősödő, 50-65 kilométer/órás szél és jégdara kísérheti. Intenzívebb záporok egy-egy kisebb területen komolyabb mennyiségű, 10-25 milliméter csapadékot hozhatnak, főként északkeleten – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző osztálya.

Napközben ismét egyre többfelé megélénkül, megerősödik az északnyugati szél, viharos erejű széllökések azonban csak záporok, zivatarok környezetében lehetnek. Napközben 12 és 16 Celsius-fok közé melegszik a levegő. Késő este 5-9 fok, péntekre virradóan 1-7 fok valószínű.

A hidegfronti hatás miatt az időjárás-érzékenyeknek megfájdulhat a feje, ingadozhat a vérnyomásuk. Ilyenkor ingerlékenyebbek lehetnek, az erős szél idegességet válthat ki, és hűvösebbnek érződik miatta az idő. Erősödhetnek a reumatikus panaszok, fokozódhat a görcshajlam. A reakcióidő hosszabb lesz a megszokottnál.