Egy szivárgó olajvezeték miatt került veszélybe a kínai Lancsou város ivóvízkészlete.

A BBC híradása szerint a Kínai északnyugati részén fekvő Kanszu tartomány fővárosában egy olajvezeték sérülése miatt 2,4 millió ember számára vált elérhetetlenné a vezetékes ivóvíz. A vezeték kína legnagyobb olajvállalata, a kormányzati tulajdonú China National Petroleum Corp. (CNPC) egyik leányvállalatának tulajdonában van, javítását pedig már megkezdték.

A szennyezés nyomán a csapvízben literenként 200 mikrogramm benzolt mértek a hatóságok, ami a hússzorosa a Kínában egyébként érvényes egészségügyi határértéknek. A benzol egyebek mellett a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát növeli.

A BBC úgy tudja, hogy mostanra már sokhelyütt újból fogyaszthatóvá vált az ivóvíz, de az ország egyik legszennyezettebb városának számító Lancsou boltjaiból a lakosok felvásároltak minden palackozott vizet. Tavaly az ország keleti részén fekvő Csintao városban 62 ember halt meg egy sérült olajvezeték felrobbanásában, tavalyelőtt pedig a délen fekvő Kuanghsziban szennyeződött a vízkészlet egyebek mellett kadmiummal.