Nem szűnnek a viharos széllökések

Vágólapra másolva!
Nem lesz nyugodt az időjárás szerdán sem. Hol kisüt a nap, hol befelhősödik az ég, záporok inkább a Dunántúlon várhatók.
Vágólapra másolva!

Egyaránt lesznek változóan és erősen felhős területek, de több-kevesebb napsütésre szinte mindenütt lehet számítani. Záporok vagy egy-egy zivatar hozzávetőleg a Szécsény-Budapest-Pécs vonalban várható. Néhol gyenge eső fordulhat elő a Tiszántúlon. Délután néhol jégdara és esetleg zivatar a Dunántúl keleti részén alakul ki a legnagyobb eséllyel.

Nagy területen megerősödik az északi, északkeleti szél. Viharossá, azaz 60 kilométer/óra fölé nyugaton, helyenként északkeleten és az Alföldön fokozódik. 70 kilométer/órát kevéssel meghaladó széllökések elsősorban nyugaton lehetnek, de az Alföld középső és északkeleti részén, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is előfordulhat ezt megközelítő szélerősség – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Napközben 11 és 16 fok közé melegszik a levegő, ám a szél miatt több fokkal hűvösebbnek tűnhet az idő annál, amit a hőmérő mutat. Késő estére 5 és 0 fok közé, majd csütörtökre virradóan 2 és 7 fok közé csökken a hőmérséklet.

Lassanként megszűnik a hidegfronti hatás, de a különösen érzékenyeknek még megfájdulhat a fejük, migrén, szédülés, illetve vérnyomás-ingadozás léphet fel. Ilyenkor erősebbek lehetnek a reumatikus fájdalmak, az ízületi panaszok. Sokaknál ingerlékenységet is kiválthat a szeles, változékony idő.