Vágólapra másolva!
Záporok, zivatarok, széllökések jöhetnek, de nem lesz hideg
Vágólapra másolva!

Eleinte még túlnyomóan borult lesz az ég, majd dél, délnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a vasárnap estig szóló előrejelzésében. Szombaton délután már inkább csak az ország északi felén várható zápor, északkeleten zivatar is kialakulhat.

Éjszaka tovább csökken a felhőzet, de északkeleten több lesz a felhő, és ott zápor is valószínű. Hajnalban helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Vasárnap a többórás napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, eleinte északkeleten, estétől délnyugaton lesz több a felhő, itt zápor, zivatar is előfordulhat. A délkeleti szél helyenként megélénkül, vasárnap néhol meg is erősödik. Zivatarok környezetében erős, viharos széllökés is lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19 és 23 fok között alakul.